Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - SZEMLE - Galgóczi Erzsébet: Zaligin: Az Irtis partján
kél lábra abban, aki ezeket végigolvasta, végigélvezte. Pákolitz olykor lírai lelkületű, máskor filozofikusan eltöprengő, de mindig biztos kezű, veszedelmes kardforgató. A költő, aki „rigófütty-harmat-für- dette álom”-ként élvezi a hajnalt, har- csázás közben szűkszavúan beszélget egy öreg horgásszal, tűzesőként látja a júliusi napot, váratlanul, egy-egy villanó oldalvágással támad és találata — vívónyelven szólva — hajszálpontosan „ül”. Pákolitz közgondok oszlatása érdekében hadakozik. Közgondokat szeretne csökkenteni akkor is, ha soraiból félreérthetetlenül kicsendül az egyéni sértődés, fájdalom. Pesthy C. Jakab, a „magyar író” aligha őt bosszantja egyedül, bár az ilyesfajta pörsenések természetesen csak a kisebb gondot jelentik. Pákolitz azonban vadul megtámadja azokat, akiknek „íróasztala a mennyország”, akiknek „a nő nem társ, csak állat”, azt, aki a szocializmusból búsás hasznot húz, de „nem érte él, csak belőle”, mindenkit, akinek „ ......................nem élet-halál-virtus hogya n lesz Itt szocializmus és partra vetett halként vár a mit tudom milyen áradásra.” A költő sorsa nem könnyű, hiszen az ő gondja megvallani „amit nem lehet ki nem mondani.” „Örök tanulság: soha nem lehet Tarsisba jutni Ninive helyett, mert utoléri mindenkor az átok, aki rühelli a prófétaságot.” A kötet költeményeinek többségéből kicsendülő közéleti aggódás mellett fel kell figyelni Pákolitz gyönyörű szerelmi lírájára. Szépek feleségéhez írt versei. (Csak, Éjfél, Évforduló, Ballada.) Bölcseleti jellegű mondanivaló jelentkezik a „Dürrenmatt magánbeszéde” és a „Mesz- szenéző” c. költeményeiben. „Hamvába halt a forradalom lángja, s lidércként bújt, amikor megszülettem a Virág utca nyolc szám alatt Pakson, a vörös kilencszáztizenkilencben.” Ezekkel a sorokkal kezdődik a kötet második ciklusának, az Évgyűrűknek el 6- hang utáni része. Az indítás, ezt magvarázni sem kell, állásfoglalás. Az Évgyűrűk visszaemlékezés az elvesztett gyermekkorra. Ez lehetne érzelgős nosztalgia is, Pákolitz tolla alatt azonban aprócska kis mozzanatok elevenednek meg, filmkockányi villanások, pontosan úgy, ahogy az emlékek csakugyan ébrednek az emlékezőben. A hang líraian szép, de mintha a költő maga is félne attól, hogy túlságosan érzelmes lesz, sűrűn ismétlődnek a zárójelbe tett sorok, amikor a mai Pákolitz kommentálja a valamikori kisfiú cselekedeteit, érzéseit. Általában jellemző Pákolitz István lírájára, hogy a legszebb képek, hasonlatok után váratlanul átvált a szinte értekező hangra. A mély érzelmek és gondolatok különös ötvözete ez, a kötet költeményei java részének sajátja. A Messzenéző összesen harmincöt költeménye, beleértve a záró ciklust is, nagy értéke irodalmunknak. Kis dolgokra figyelt, de messzire nézett bennük Pákolitz István. Ordas Iván Zaligin: Az Irtis partján Több mint harminc évvel a kolhozok megiszervezése után egy szibériai író, Szergej Zaligin ennek a már-már történelminek nevezhető korszaknak az ábrázolására vállalkozott AZ IRTIS PARTJÁN című regényében. A fülszöveg szerint a könyv ,,balladás tömörségű’^ s ez ez esetben nem propagandiszfikus túlzás. .Zaligin három nap eseményeibe sűríti bele azt a rendkívül bonyolult korszakot, amelyről ugyan már régóta tudjuk, hogy nem volt idilli, de ilyen színvonalú irodalmi ábrázolásával még alig találkoztunk. 1931 márciusában történik. A kulá- kokat már kitelepítették „a mocsáron 150
