Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Czoma László: Az olaj
megválasztása. A hagyományok feltámasztásával, ápolásával a szülőföldhöz fűződő, s talán lassan-lassan halványuló-gyengülő kötelmeket akartuk vele erősíteni. Nem tévesztettünk vele célt, ők maguk vették észre ezt a „figyelmességet”, s meg is köszönték. A „Lakodalmas” diadala ezzel nem ért véget. Egy év múlva Jugoszláviába kaptunk meghívást, s Zágráb egyik szabadtéri színpadán ezerötszáz néző előtt léphettünk fel, majd még két kisebb városban, magyarlakta vidéken, Szlovéniában. A ljubjanai rádió és televízió is kivonult a Murska-Sobota-i előadásunkra,, s felvette a „Lakodalmasat. Ez a szereplés új erőt adott a csoportnak, s így kerülhetett sor a múlt századi fonóházak szokásainak feldolgozására. E hajdani színes szokásnak már csak egyetlen forrása van a faluban: egy 90 éves asszony, aki 15—16 éves korában járt a fonóba. Az ő vallomása, mely nemcsak leírás, hanem régi dalok énekes illusztrációja is, ugyancsak hangszalagra került. Ebből az egyetlen forrásból született meg új összeállításunk „Este a fOslóban”, melyet több előadáson a falu 1200 lakosából 800 nézett meg. Eddigi vállalkozásainknak ez volt a legnagyobb sikere. A televízió a bemutató után két hónappal kisfilmet készített róla, s ma, amikor e sorokat írom, délben megáll a kultúrház előtt egy 40 személyes autóbusz, hogy a Kerka-menti Csesztregre vigyen bennünket, ahol első ízben rendezik meg a „Göcseji Művészeti Nap”-ot, a megye 15 népművészeti csoportjának részvételével. Gyönyörű kísérletnek leszünk részvevői, olyannak, amelyhez a b-i vállalkozás, a mi vállalkozásunk adta az első lökések egyikét. Egy gazdag, szinte kimeríthetetlennek tűnő népművészeti táj ébresztgeti itt sajátos kulturális örökségét, s ennek első közös hangjai csendülnek fel a göcseji Csesztregen. (1963—1966) Csordás János Akár a zalai dombok. Emelkednek, süllyednek az utak. Nem is utak. Keréknyomok. Végük fúrótoronyba szalad. Éjjel a csillagokig érnek a tornyok. Kivilágított vastestük mint egy-egy jól díszített karácsonyfa. A szivattyúk folyékony aranyat hoznak. A zalai mezők ajándékát. Sűrű, fekete olajat. Az olajtermelés központja Gellénháza. Kis „olajváros”. Mellette falvak bújnak meg a dombok között. Nincs ennek a vidéknek vasútja. Nem bírna ide felkapaszkodni a vonat. De jó útjai vannak, körülfutják a településeket. 1950-ben kezdték meg az építkezéseket. Itt még akkor kukoricatáblákat mozgatott a szél. Az egyik kőműves — aki az első munkások közül való — azt mondja; hátán hozta a kerékpárját. A csizmaszáron felül csurgott be a sár. Most emeletes házak, felöntött járdák, aszfaltút, ostornyelek. Mindenkinek egyforma lakása van. Az igazgatónak is, az olajbányászoknak is. 133 Az olaj
