Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Czoma László: Az olaj
Ö l - h at felmondólevél naponta Amíg a fogyasztóhoz kerül az olaj, hét vállalat dolgozik vele. Az első fázis a keresés és a fúrás. Varga József a fúrási üzem igazgatója. Nagykanizsán van a központ. Huszonnégy éve van az olajnál. A fúrótoronynál kezdte. 1957 óta a vállalat igazgatója. Azt mondják, érti a szakma minden részét, hisz végigment valamennyi munkafázison. Tágas, világos terem a szobája. A falon nagyméretű festmény: fúrótorony munkásokkal. A vitrinben könyvek: szépirodalom, szakirodalom. Mellette kőzetek. — Nagy vállalat ez. Az 1966-os évre a költségvetés jóval több, mint fél milliárd forint. 1970-re a kalóriaérték összmennyisége eléri a szénbányászatban termelt ossz kalóriaértéket, pedig százezer emberrel kevesebbet foglalkoztatunk. A legnagyobb nehézséget a munkaerő-kérdés okozza. Nem könnyű ezeknek az embereknek. Az otthontól való távoliét is nehezíti sorsukat. Régen, amikor ezen a vidéken olajat találtak — Lispe, Lovászi, Nagylengyel környékén —, odahaza laktak az emberek. Jó kereset, állandó munkahely volt. Kialakult egy tcrzsgárda. Vonzotta az embereket. Aztán, amikor kimerültek itt a kutak, külterületre kellett vinni a munkásokat. Távol, száz kilométerekre a családtól, otthontól. Jórészt fiatal emberek, tele vággyal, energiával. Szaporodtak a családi problémák. Nagyon sok a reumás, gyomorbajos ember. Naponta öt-hat felmondólevél érkezik. 1961-ben 166, 1962-ben 189, 1963-ban 268, 1964. május 31-ig 138 fő lépett ki. — Hogyan lehetne ezen segíteni? — Talán magasabb pótlékot adni a családtól távollevőknek. S azt hiszem, megérdemelnék a hűségjutalmat húsz év után. Nemcsak anyagi, de erkölcsi elismerésre is vágynak az emberek. A nyugdíj-korhatárt kellene leszállítani azoknál, akik tizenöt-húsz évet szabadban dolgoztak. Hatvan kilométeres körzetben anyagi áldozatok árán is biztosítani kellene a dolgozók rendszeres hazaszállítását. Nagylengyel, B—28-as torony. 10—12 fok hidegben még szivattyúzható az olaj. Ez a fajta mínusz 20 fokon alul fagy meg. Fúrás közben termelő kút. Sűrű az olaj, akár a viasz. Rárakódik a szerszámokra, emberekre. A kedélyekre is. A vizet le lehet rázni, de ez rátapad a kezekre. Órákig mossák, míg lekopik. Nyolc-tíz kiló rakódik naponta egy-egy munkásruhára. Folyik az emberek nyakába is. A kézre, mint egy fagyos pakolás telepszik. Odaragad a bőr a hússal a deres szerszámokhoz. Morcosak, kedvetlenek a munkások. — Kegyetlen munka — mondja az egyik kút fúrómestere. — Huszonhárom éve vagyok az olajnál. Már vagy ötször itt akartam hagyni. De kezdjek új szakmát? Volt egy kollégám. Kulcsár Jánosnak hívták. Tíz évet húzott le itt. Megkereste a havi 2200—2300-at. Mégis kilépett. Nem bírta tovább a vándorlást. Idegenként nőttek a gyerekei. Nehéz munka Buszra várnak. Húszán a kis téren. Váltásra indulnak. Csapkod az eső. Egy alacsony fekete ember fázósan húzza össze magán a kabátot. — Itt sem könnyebb, mint a szénbányában — mondja. — Ott mindig attól kellett félni, hogy nyakunkba szakad a plafon. Itt akár esik, akár süt, kint kell 134
