Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Egy népművelő naplója
fogalmazatlanul, csupán a gyakorlatban. A népművelőnek legalább ennyit tudnia vagy éreznie kell, ha itt valamihez hozzáfog. S mindezeket a közösségtől kell megtanulnia az évek során. Hogy az elmondottak hogyan és mikor nyilvánulnak meg? Hát nem egyszerre, nem mindig együtt valamennyi. Menj el egy lagziba (persze csak akkor, ha meghívnak!), s nézd meg az éléskamrát! S aztán, ha a megterített asztalhoz ülsz, világos lesz előtted, hogy mily sok ház, mily sok család kamrájából tevődött össze a csodálatos lakoma tucatnyi finomsága. Ugyanezt tapasztalod más szokásos „összejöveteleken” is: a keresztelőn ott van a „komakosár”, s legtöbbször nemcsak egy; a tollfosztóban, mert oda dolgozni mennek, hogy egy-egy család fiatalságának segítsenek felkészülni a felnőtt családi életre, már a segítséget elfogadó család a vendéglátó, s az alkalomhoz illően (könnyű munka, egyszerű köznapi este) kaláccsal főtt gyümölccsel (szüküccsel), néminemű itallal vendégelnek — s más nincs. Ugyanilyen köznapi, dolgos összejövetel a tengeri- morzsolás, s volt hajdan a fonóházakban a fonás is. A halotti tor sajátos ünnep, az eltávozottnak tisztes „népies” elbúcsúztatása, különválasztása az egyházi szertartástól, s a tor az ősibb, a régebbi hagyomány. Ebbe is „besegít” a rokonság, a vendégség, mert költséges ünnep ez, akár a lagzi. .. Ki ne érezné mindebben a közösség „családi melegét”, az ősi kollektivitást, amit ma sem szabad eltemetni, csupán korszerű formákba kell helyezni. Alighanem ezt is tudnia kell egy népművelőnek. 5. Lakodalom a színpadon A lagzis ház hátsó szobájának hangulatát nem tudta bennem eltemetni, megfakítani a boros-lármás-szilvapálinkás hajnal, a korhadt kertlábak módjára düledező „elázottak” népes serege, az újrakezdődő, verítékpréselő köznapok szürkesége. A „Mindenki színháza” első sikere után megszületett a következő terv: színpadra „viszem” a lakodalmat, azaz „visszük”, hiszen egyetlen ember szándéka még nem elég ekkora vállalkozáshoz. Újra gyűjtőútra kellett indulni a magnóval, s elsősorban az öregebbeket kivallatni e csodálatos szertartás minden részletéről. Vőfélyköszöntők, násznagy-köszöntők, szakácsnői tréfás „bemondások”, táncok és dalok kerültek elő, illetve fel a hangszalagra. A hagyományos káposzta és rizseshús megteremtette a maga költészetét ugyanúgy, mint az éjféli menyecskekitáncoltatás. Ez az utóbbi mozzanat is megköltötte a maga sajátos szövegét és dallamát. íme: Édes-kedves hosszú hajam hová lettél? Talán bizony fésű alá tekeredtél? — Oda tekeredtem én, Le sem ereszkedem én soha többé — A „Mindenki színházáénak első évfordulójára elkészültünk a „Lakodal- mas”-sal, s 28 szereplővel előadtuk. Újra csak telt ház, fel-feldübörgő tapsok, s éppen karácsony napján, amikor a faluból elszármazottak vagy munkárá eljárók mind idehaza vannak. Nem volt szándéktalan az előadás dátumának a 132
