Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Timaffy László: Honfoglaló őseink hitvilágának emlékei kisalföldi népmondáinkban

Tyúklevessel meg borral kínátak. Az ilyen verázsulásokra el szokták híni a- tátos Kelement is. Ü ösztán kifüstűte a halottbul a gonoszt, hogy nyugta legyén tűlle és né járjon haza kisirtenni. Vót néki egy öreg rostája. Erre egy kis parazsat rakott és a zsebibül füveket szórt rá. Azt is mongyák, hogy napkelte előtt maga szédte ezeket a füveket, még még egy kis nyírfahajtást is kevert hozzája. Úgy sistergétt rajta, mint a zsír. Ezzel osztán körülfüstűte a hóttat, még morgott is hozzá valamit. Olyan vót, mintha visszájáról számút vóna, de azt má nem tuggya senkise, hogy mit mondott akkor.”

„Vót itt egy túsóféli, Csóka nevű pásztor, aki bujtár korába égyütt őrzött a tátos Kelemennel... Egyszér napkelte előtt arra íbredt, hogy a Kelemen csöndbe kiment a gunnyóbul. Utánamászott, hogy kilesse, mit csinyál. Addigra má a ladikjában ült és a Nagyciglés felé evezétt G is beugrott egy ladikba és utánnalopózott. Mire kikötött, má Kelemennek nyoma sé vót. Nem látta sehol. Má’ ippen vissza akart fordulni, mikor a sürübül nagy dobogást hallott. Odamászott a galagonyabukrok alatt, há látja ám, hogy egy fehír csődör, meg egy fekete verekedett egymással. Igen csak rúgtak, haraptak, meg gőzölögtek má mind a ketten. De ugylátszik szagot kaphattak felülié, mer főkapták fejüket, égy nagyot nyerítettek és beugrottak az erdőbe. Erre visszament a gunnyhóhoz, de mire bemászott, Kelemen má bent feküdt, úgy tett, mintha alunna. Csupa viz vót az izzadságtól. Mer tátos vót, ű verekédétt lóvá változva.”

„Azt tartyák a rígiek, hogy az ilyen tudományosok ném tunnak addig meghalni, amíg a tudományukat át ném aggyák valakinek. így vót ez a tátos Kelemennel is. Aszongyák, hogy égy álló hétig vívódott a halállal, séhogyse tudott meghalni. Maga feküdt a vackán, még a gyerekei sé mertek beménni hozzá. Pedig folyvást a nevükön hítta ükét, hogy gyűjjenek be, had adhassa rájuk a tudományát. De azok fítek tűlle. Még az énnivalót is csak úgy adták be néki az ajtóbul a kenyérvetéllő lapáton. Annak ippen olyan hosszú nyele vót, hogy elírt odáig. Vígre mégis csak meghótt egyszer. Nagy csörömpülíst hallottak a szobábul. Beníztek, há akkor ugrott ki az ablakon az ördög fekete macska képiben, oszt akkor vitte el a lélkit.”

Nem csoda, ha még „hótta után is látták bolyongani.” Soós Antal pásztor mesélte, hogy „íj jel égyszér apám egy szíp fekete csikót látott a karámon kívül legelíszni. Bekiáltott, hogy má méginn kinn maradt este egy csikó. Avval odamént hozzá, nos a fejibehúzott egy kötőfíkét, hogy avval vezesse a karámhoz. Igén sötít vót. Mikor odaírtek, a csikó nyugtalankodni kezdőit. Apám mégsimogatta a fejit, nos akkor írézte, hogy a csikónak em- bér-álla vót! Hama levétte rúlla a kötőfíkét, a csikó mög erre mögugrott. A bukroktul visszakiáltott: szeréncsíd, hogy ísszel ítéltíl, és nem kötöttél be a karámba, mer akkor víged létt vóna! — Há mind a ketten hallottuk, hogy a tátos Kelemennek a hangja vót.”

A cikolaszigeti tátos-Kelemen pásztor személyéhez fűzött mondákban a tátos hagyományok szinte minden jellegzetes vonását megtaláljuk.3 Már kiválasztása is rendkívüli. Egy másik tátos bika képében tette tátossá. Őseink hiedelmei megegyeznek rokonnépeinkével, hogy tátossá csak az lehet, aki foggal születik, vagy valami más rendkívüli esemény teszi a „természetfölötti” képességekre alkalmassá. Nagy árat kell fizetniük érte, mert három napig élő-holtként feküsznek (ez a tátos-betegség). Ezalatt szétszedik testüket, megszámolják csontjaikat, majd újra összerakják és saját vérükkel, vagy valami más állat vérével ragasztják össze őket. Ez az állat lesz ké89