Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Joze Filo: Pável műfordításai a szlovén irodalomból
Pável a regény címét nem fordította szó szerint (A lejtőn), hanem más címet választott; úgy tűnik, hogy a Szegénysoron nagyon megfelel a mű alaptémájának. A belső oldalon megtalálható az eredeti cím is. Az Űj Magyar Könyvkiadó 1955-ben ismét kiadta a Jernej szolgalegény és A szegénysoron regényeket. A könyv a Világirodalom klasszikusai sorozatban jelent meg, és az író portréja mellett tizenkét oldalt felölelő Cankar ismertetőt tartalmaz. A bevezető szerzője Csuka Zoltán, aki Pável fordítását újból átnézte, és néhány apróságot kijavított — helyenként a mű kárára, helyenként pedig a javára. Ezek a korrektúrák viszont olyan kicsinyek és lényegtelenek az egészhez viszonyítva, hogy szükségtelen külön felsorolni őket. Megbocsáthatatlan viszont az a tény, hogy az „eredeti” címeket mindkét esetben cirill betűkkel, szerb—horvát nyelven, s méghozzá hibásan nyomtatták. És már itt vagyunk a háborús éveknél. Pávelnek az az óhaja, miszerint nem a fegyverek döntenek az európai kultúrák sorsáról, egyelőre nem valósulhatott meg. Tény, hogy Jugoszlávia megszállásával és a Magyar Királyság csatlakozásával az ellentáborhoz — a szlovénok és a magyarok kulturális közeledésének útján barrikádok keletkeztek. De Pável munkáját ez nem akadályozhatta meg. A Kalangya folyóirat 1942^ben közölte Jenko Szlovén története c. vers fordítását: („Keserű gyász hasít belém, ha a hazára gondolok...”); lehet, hogy túlságosan tendenciózusnak tűnne, ha ezen keresztül a fordító viszonyát tolmácsolnánk megszállt rokonai iránt, habár maga a tény majdnem figyelmeztet erre. Mátyás királyról mint a szlovén néphagyományok hőséről, kimerítő cikket közöl a Sorsunk folyóiratban (Mátyás király és a szlovénok, Sorsunk, 1942). Az igazságos uralkodó emberi alakjáról való elmélkedését Cankarnak Mátyás királyról szóló karcolatéra építi, amelyet már három évvel előbb fordításban közölt (Vasárnapi Üjság 1939, ápr. 4.) az alábbi rövid megjegyzéssel: „Ez a rövid karcolat az Álomképek novelláskötetéből való, amelyet a második világháború borzalmai árnyékolnak. A legenda szélesebb kereteiben felöleli a szenvedő, meggyalázott emberiséget, amely a megváltóra vár... Ez a karcolat nemcsak Cankar lelkét világítja meg élesen, hanem az egész szlovén nép lelkét is”. A jegyzetet a karcolatból vett részlettel fejezi be: „Egybegyűltek vele a világ minden tájáról és vidékéről; ahány nemzetet a föld hátán visel, mindannyian ott voltak ...”. Az újabb szlovén prózából, a zendülő napszámosok megrázó alakjaival, akik a szlovén Koroska terméketlen hegységeiben, a mindennapi kenyér héjáért adták magukat, elsősorban Prezihov Voranc művei érdekelték. Az író Vadócok novelláskötetéből a Harc Pozsírávnikon elbeszélést választotta ki, melyből részleteket közöl az írott Kő folyóiratban (1942. IV. 5—6.), és két évvel később a Kalangyában (1944. VIII—XIX. sz.). Voranc magvas szövegét és élő népi alakjait sikerült egyenértékűen kifejeznie magyar nyelven is, és megőriznie a szerző elbeszélő stílusának legjelentősebb vonásait: a kifejezés pontosságát, az előadásmód magvasságát és a nyelv zamatát. A fordításban megőrizte a szlovén neveket is: Dihur, Nec, mamica, bradavica; va „poziravnik” kifejezést lábjegyzetben külön megmagyarázta, valamint itt az elbeszélés vezérgondolatára is utal. A következő évben már ugyanezen folyóirat első számában helyet kap 85
