Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - Marafkó László: Az utazás (vers)

Marafkó László: AZ UTAZÁS

„Mert jaj nekünk és jaj a világnak, ha nem tudjuk csillag- sűrű szavainkkal körültapasztani a világ tengelyét...”

(Juhász Ferenc)

Zokognak bent az ablakok s kívül lefagy a könnyük, végső lényegüket mutogató fák, csupaszságuk szelekbe gyökerezve őrzi a földbeszakadt koronát, a hó pedig fehérségének látszatát, fordított világ,

pedig a vadnyomok, a vadnyomok alól kiüt a fekete rothadás.

Fácán nézi, hogy a vonatból nézik, s kintről valaki rámbámul, az üveg leszaladó könnyei képét mállasztják.

Apám

a földnél kezdte, ahol én befejezem, s volt asztalos, bognár, lakatos s nem különösebben öntudatos.

Anyám,

róla semmi sem lényeges csak az, hogy anyám, s látszatra mindennapos, de ahogy hallgat, köszönöm,

hogy úgy csak én hallgatok.

Ügy kezdődött, hogy megszülettem, bár elvetélni könnyebb volt, volt ki vaskeresztet kapott, de többen ólmot, én áhítozást a tejre egész életemben, s úttörőként nagyezüstöt, de rossz pajtásra esküdtem fel, s gőzös konyhánkban lepergette az ezüstfüstöt.

Aztán jött a meglepetés, hogy életemet pgy életre csak kölcsönkaptam, s ha bazaltban, jövendő utcakőnek szüleiek, súlyomat elviselni könnyebb