Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - Szentiványi Kálmán: Látogatás (elbeszélés)
SZENTIVÁNYI KÁLMÁN LÁTOGATÁS A hófoltos téli reggel egyre szürkül, úgy tűnik, a magasban szárnyaló vadludak verik lefelé a ködöt. Nyárfák négyszögében avult, deszkahomldkú tanyák maradnak el. Micsoda sivár vidék! Karózatlan, törpe homoki szőlők vergődnek a szélben, mintha menekülnének a közeli nyárfaerdőbe. Loboncos kutyák futnak ki a keréknyomon némelyik tanyából. Csak a második kilométer után derül ki, hogy milyen nehéz homokban gyalogolni, nehéz turista- bakancsban. Péter, a barátom, rövid bőrkabátban, divatos kék öltönyben, mokány kis kalapban van, könnyű cipőben nagyokat lép — mindig így járt —, viszi a lendület. Ági meggyőzött otthon, hát úgy öltöztem, mint aki az Isten háta mögé indul. Viharkabátban vagyok, vastag gyapjúholmiban és vasalt bakancsban. Nem tudhattam, hogy messze a vasútállomás, gyalogoltam tegnap, a kisvasúttól... S útközben a pityókás bácsi igazított el, hogy Kocsis tanítóék szilveszteri mulatságban vannak, ne tartsak az iskola felé. Még kísért is egy másik úton, homokdombok között. Nádtetős tanyai Ikultúrház! Ilyent még úgyse láttam. Megálltam a küszöbön. Alacsony, gerendás terem volt, középen hosszú asztal, megrakva minden jófélével. Egyik sarokban citerazenekar ■— öreg paraszt bácsik pengették — a másikban meg egy új magnó. Váltotta egymást a kétféle muzsika. Ügyet sem vetettek rám, jöttek még a mulatságba a tanyasiak; az asszonyok, lányok, mellettem rántották le a gumicsizmát, kivették a szatyorból a szép körömdpőt. Az öregasszonyok a televíziót nézték. Ilyen mulatság volt. Végre meglátott Péter, a barátom, evezett értem, cipelt és bemutatott a helyi nagyságoknak, bálványképű parasztoknak, agronómusoknak, könyvelőnek — valamennyi ö-ző kiejtéssel beszélt — s persze a feleségének, egy mongolszemű, barna szépségnek. Minden smink nélkül, de divatos szerelésben! Voltak ott még remek nők, tanyai tanítónők, a tsz irodistái, kihuzako- dott parasztlányok. Rokkantán lerogytam, nem táncolhattam velük sántán, bakancsban. Itattak, de az italt szerencsére bírom, Ági rászoktatott. így telt el az éjszaka és kiritkult nemcsak a sötétség, elmentek gumicsizmában a jó nők, meg a parasztok is. S most megyünk gyalog a bokáig érő homokban, kettesben. Péter megáll, visszafordul, cigarettával kínál. Árnyékos arca borostás, szája körül a diákkorunkból jól ismert csúfondáros mosoly lebeg. — Gondoltam, fiú, beszélni akarsz velem, mielőtt elutazol. Ha egyszer nem akarsz maradni... pedig a feleségem is kért, dehát... unnád itt magadat. Mit mondjak neki? Hallgattam. — Elküldött Ági, mert kíváncsi rá, hogyan váltam be tanyai tanítónak, mi? — Magamtól jöttem. 6
