Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - SZEMLE - Takács István: Hajnal Gábor: Az idő szelében
Hajnal Gábor: Az idő szelében Vannak költők, akiknek a neve mellé ez a jelző illik: csendes. Verseik, köteteik sorakozhatnak egymás után, reagálhat rájuk a kritika, számon is tarthatja őket az irodalmi köztudat, mégis, valahogyan csendes költők maradnak. Sose kavarodik körülöttük vihar, viták nem gyűrűznek verseikről, útjukat nem irodalmi botrányok mérföldkövei jelzik. S ha belelapozunk köteteikbe, azt találjuk, hogy költészetük éppily csendes, A mindennapok körülrajzolt, kozmiku- sabb gondolat-, forma- és élménytájak felé nem vonzódó világa tölti ki ezt a fajta költészetet. Csendes, bensőséges és egyszerű, inkább regisztrálja, mint újraformálja az adott világ nyújtotta benyomásokat, szemlélődő inkább, mintsem eruptiv. Rokonszenves költői attitűd, rokonszenves líra az ilyen: ha manapság már kissé el is járt felette az idő, a költészet lehetséges válfajai közül ez is egy, és őszinte költőisége sóik szépséget rejt. Hajnal Gábor alighanem az ilyen egyszerű költők közé tartozik. Huszonöt éve jelent meg az első verseskötete, s e negyedszázad alatt neve sosem kapcsolódott semmiféle feltűnő, lármás irodalmi eseményhez, nem ragadták el a szélsőségek, nem kellett korábbi önmagával konfliktusokba keverednie. Azt jelentené ez, hogy nem mártózott meg a történelem vizében? Hogy érintetlenül suhant el a magyar história talán legeseménydúsabb huszonöt évének Scyllái és Charibdisei között Hajnal költészetének hajója? Igen is, meg nem is. Hajnal Gábor nem politikus költő, vagy pontosabban szólva: nem úgy politikus, hogy ennek nyomai vezércikkszerű versekben csapódnának ki. Eredendően szemlélődő alkat, akinek élményei sok szűrőn szivárognak át, mire vers lesz belőlük. De a legfinomabb szűrőkön is átkerülnek a történelem eseményei, ha letompított, s oldódott formájukban is. A gyűjteményes kötet, mely már a tizedik Hajnal verseskönyvei sorában, a maga folyamatában mutatja be ezt az átszivárgást. Jóhallású fül számára kizeng a leg csiszoltabb, akár bukolikus, vagy kifejezetten szerelmi versekből is az a történelem, melynek szelében — az Idő szelében —- Hajnal állt és élt. A Hajnal Gábor-i költészet afféle szeizmográftű, mely finom, de könnyen követhető és világosan olvasható vonalakat rajzol a kor műszerének kormozott hengerére — vagy inkább ez a kormozott henger hagy finom és világosan olvasható nyomokat a költészetén. így lesz ez a — nyugodtan mondhatjuk már ■—■ életmű az idő lenyomata, így olvadnak bele a keserűség, a megalázottság, a nyomor, a háború véres emlékei, a negyvenes évek közepének lendülete, a dogma- tizmus esztendei, az ellenforradalom megpróbáltatásai, az utána bekövetkező depresszió, s a felemelkedés, az újra megtalált rend és értelem a világban. Hajnal Gábor egyszerű költő és mindig őszinte. Sőt, mi több: puritán költő. Sem formai bravúrjai, sem tematikai különlegességei nincsenek. Verstechnikája hagyományos, egyetlen alkalommal sem bontja fel a rimes és időmértékes formákat, nem ragadtatja magát merészebb asszociációkra, képei áttetszőén világosak, fogalmazása pontos és érzékletes. Egyetlen eltérése a maga választotta stílustól néhány, a klasszikus versformákat, elsősorban a pentametert újra, és némi átalakítással felhasználó verse, vagy a kedvelt epigrammák, de itt sem helyénvaló eltérést emlegetni; ezek a formai megoldások nagyon is jól illenek ebbe a nyugodt és csendes belső izzású költészetbe. Szinte nyomtalanul múltak 154
