Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pósfai H. János: Putrilakók
— Az idén ezek mentették meg a tsz-t mondja a tanácselnök. — Ha nincsenek a cigányok, nem is tudom, hol lennének. — Eljárnak rendesen? — Nincs velük sok baj, csak este. Mert ez olyan nép, hogy nincs kitartása. Dolgozik egész nap, nincs vele baj, teszi a munkát. De este odamegy a tsz- irodára, hogy fizessék ki a napját, amiért dolgozott. Persze nem mindegyik ilyen. Csak az élhetetlenje. Amelyik be tudja osztani a pénzt, annál nincs baj. — Kocsmába járnak-e? — Hát, elmennek oda is. Azelőtt állandó gyerekei voltak a Gyurinak. Most már nem. Csak úgy, mint más. Ha megkíván egy-két pohár sört, hát bemegy. A moziban viszont mindig ott vannak. Egytől egyig. Nincs az a film, amelyiket meg ne néznének. — Iskolázott van-e közöttük? — Az nincs. Nem tudnak ezek se írni, se olvasni. Ezek tényleg úgy nőttek fel, mint a madarak . . . Még az is hátra van, hogy ilyesmire megtanítsuk őket. . . Lóri lányai Az út végén meglátogattam Lóri három lányát. Mesésen szép gyermekotthonban élnek. Évszázados fák zsongnak a kastélyépület körül. A hatalmas parkban sétautak visznek a csónakázótóhoz, a sokszáz éves gesztenyefához, a hintákhoz, a kis erdei ligetekhez. Valóságos tündérkert. Másfél év óta itt él Lóri három lánya: Etelka, Giziké, Julika . . . Beléptünk a tanterembe, s Esztike, a mosolygós, izgulós kis tanító néni csendre intette a gyerekeket. Bogárszemű, apró termetű lányka volt a hetes. Kicsit meghajolt, amikor jelentést tett: „Bogdán Gizella, hetes, jelentem, az osztálylétszám 29, jelen van 28 fő, egy pedig kórházban van . .Tisztán csengett a hangja, a tanítónő megdicsérte a szabatos, szép beszédért. Jólesőn nyugtáztam magamban: mily szerencsém van, a véletlen is a kezemre játszik: az első pillanatban Lóri középső lányával találkoztam az osztályban. A zaj elült, az izgő-mozgó gyerekek elcsendesültek, csak ketten maradtak állva. Az egyik az első padban, a másik az utolsóban. Bogdán Laura két lánya: Giziké és Etelka. Etelka a legidősebb, 13 éves, most kezdi a második osztályt. Amikor tavaly ide kerültek, mind a három egyszerre iratkozott az első osztályba. Kettőjüknek sikerült is elvégezni, de a legkisebbik, Julika nem bírta. Öt ismétlésre kötelezték. A tanítónő kérdezett a két gyerektől. — Emlékszel még a Dobogóra, kislányom? — Igen, emlékszem.-— Aztán, mi jut eszedbe róla? — Amikor esik az eső, anyuka mindig megázik. Mert nekünk nincs házunk. Az nem ház, amiben lakunk, csak egy viskó, aminek putri a neve. De anyuka azt mondta, amikor meglátogatott bennünket, hogy már nem sokáig veri az eső, mert őneki is új házat ad a tanács. — Te mi leszel, ha megnősz?-— Fodrásznő. Ha elvégzem a nyolc osztályt, elmegyek fodrásztanulónak De én akkor már nem akarok hazamenni, külön fogok lakni. — Hány testvéred van, Etelka? 134
