Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pósfai H. János: Putrilakók
HAZAI JEQYZETEK Putrilakók i. Mire lehull a hó a lombtalan erdőre, ők már nem lesznek itt. Biztos vagyok benne, mégis megrezdül bennem valami. Sajnálom őket... A fedél rongyos a fejük felett. A zsúpot kikezdték a zord szelek, a vályogfalat leolvasztották a bő nyári esők. Kopott szegénység, szürke vegetáció: ez az életük. Cigányok . . . Ám az idő nem rohan el nyomtalanul a fejük felett. Az új világ szele megsuhintja őket, a szívük megmozdul, mind nagyobb bizodalommal azokhoz húznak, akik kinyújtják kezüket értük, akik segíteni akarnak rajtuk, hogy mielőbb kijussanak a mélységből. Nincs pontos koordinátánk. Valahol Csehimindszent és Csipkerek határában (Vas megye), a szelíd dombhátak egyikén, az erdő szélén vert tanyájukon vallatom őket. A tanyát — ki tudja miért? — úgy hívják: Dobogó. Hosszú évek óta élnek, tengődnek itt a sokgyermekes cigánycsaládok, a nyomor penészvirága nyílik sápadt arcukon. A falu nem szereti a cigányokat. Sokan szégyenkeznek is miattuk. Miért kellett pont itt megtelepedniük? Pedig igazán nem bántanak senkit. Néhány éve megmozdult a Dobogó, ez a mozdulatlannak vélt világ. A járási és a községi tanács intézkedésére a putrik lakóit rendes, emberséges körülmények közé juttatják. A hajdani Mesterházy uraság majorjában adnak nekik helyet, emberhez méltó lakást. A családok egy része már el is költözött, néhány azonban még epedve várja azt a pillanatot, hogy elindulhasson a jobb élet felé. Mire lehull a hó, talán ők is mehetnek. A Dobogó két rövid epizóddal Két rövid epizódot meséltek a csehi cigányokról. Mindkettő megdöbbentő. Az egyik 1944-ben történt, amikor megérkezett a parancs: a cigányokat deportálni kell ... El is vitték valamennyit, messziről is visszahallatszott a jajgatásuk. Egy részüknek sikerült túlélni a koncentrációs táborok borzalmait, másoknak nagyobb szerencséjük volt, el sem jutottak odáig. Ezek egyenként visszaszállingóztak a faluba, mikor a háború véget ért. A többiek azonban meghaltak, odavesztek, hírük sem érkezett vissza sohasem. Akik visszatértek, azok beásták magukat a faluvégi kavicsgödörbe, hányatott életük ott sarjadt ki újra . . . A másik történet valamivel későbbi. Az ötvenes évek elején a megye egyik akkori vezetője autóval járta ezt a 126
