Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Szántó Gábor: Légy hátország (vers)
Szántó Gábor: LÉGY HÁTORSZÁG A kockakövek visszafeküdtek a begyógyult utakba, a messze héjú házakat neonfény mutogatja, van már jó ruhád, s régi sebedet, mit gálád golyó vágott, puha ujjakkal gyógyítják langy iszappakolások. Lassan mégy, ha lehet, a fal mellett, óvatos a beszéded, s korholsz, ha kapkodva eszem a gőzölgő ebédet. Elmondod néha mindazt, mit neked mondott intésül apád, s bólintok, akár te akkor, és mint te, futok tovább. Varjai hajkurászok kavicsokkal, dühös kutyát becézek, kockaköveket markolok, tüzek markában élek, s néha volt-társaiddal csatázom, már — gyenge pihenőkkel, a csúcsra felfutó, s ott fenn elnehezült erőkkel. Nehéz a harc mert éveiket érvként mellemnek szegzik, nem értik még, hogy harcunkban nem lesz vesztes az egyik, s győztes a másik, hogy nem állunk gazdátlan székre várva szemben veletek, ijedt botot fogva apánkra. Tovább akarjuk csiszolni az üvegpohár-világot, tőletek tanultunk, hát hadd hivatkozzunk tirátok. Álljatok mögöttünk biztató, segítő hátországnak, s ne féljünk, hogy esetleg hátulról is fejbevágnak. Légy hátország, apám, a tenyered simogasson, ha félek, s tudjál nevetni, mikor integetve visszanézek. Tamás Valéria: Novella-illusztráció 63
