Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Szabó Jenő: Inge (elbeszélés)

A képen te voltál frissen, tizenhét éves fiatalságoddal, huncut, kedvesen gúnyos mosolyoddal.

— A starnheimi mezőgazdasági szakiskola igazgatójának leánya. Élénk, kedves, okos leány. Azt gondoltam ki, hogy először leveleznének, és ha már jobban megismerték egymást, találkozzanak személyesen — mondta Balázs.

Nekem aggályaim voltak, becsületes dolog-e, amit teszünk. Ügy éreztem, becsapunk. Balázs szerint szó sem léhet becsapásról, hiszen találkozni fogtok. Végül is abban egyeztünk meg, hogy megpróbáljuk. Balázs ekkor kivetette a csalit: megmutatta fényképedet Tamásnak.

— No, fiatalúr, mit szólsz a fruskához? Volna kedved levelezni vele? A kislány ugyanis levelezőtársat keres.

Tamás tettetett érdektelenséggel nézegette képedet, aztán ugyancsak megjátszott közömbösséggel megjegyezte, hogy éppenséggel meg lehetne próbálni, és már vágta is volna zsebre a képet.

— Hohó, barátocskám, a dolog nem olyan egyszerű, a kislány sem szereti zsákban a macskát. Add ide a fényképedet, és ha netán megtetszel neki s válaszol, akkor indulhat majd a levelezés.

Tamás ballagási képét küldte el. Híres kép volt ez a családban, nemcsak azért, mert Tamás ezen a képen még viselte azt a kis bajuszt, amely annyira hasonlatossá tette moziszínészhez, hanem azért is, mert a kép felért egy művészi portrévei. Valóságos filmoperatőr készítette, gyermekkori pajtásom, aki éppen abban az időben járt városunkban, egy film külső felvételein dolgozott. Tamás arca módfelett megtetszett neki. Csinált róla vagy egy tucat felvételt, egyik jobban sikerült, mint a másik és még leforgatott róla vagy kétszáz méter filmet is.

— Ha ez a gyerek ötven évvel előbb születik, belőle lesz Rudolph Valentino — állapította meg. — Csodálatosan jó filmarca van.

Megindult a levelezés. Összesen harminhat levelet küldtetek egymásnak. Másfél éven keresztül abban a tévhitben éltem, hogy ezekben a levelekben rejtőzik Tamás megváltozott viselkedésének oka. Sokáig fontolgattam, elolvashatom-e őket, és amikor belefogtam, úgy éreztem magamat, mintha kulcslyukon néznék be egy szobába, ahol ti ketten egyedül vagytok. De minél tovább olvastam őket, annál inkább megnyugodtam. Személytelenül, józan, tárgyilagos, néha valósággal közömbös hangon írtatok, mintha nem is fiú és leány levelezne egymással. Még a nagyritkán felbukkanó néhány intimebb vonatkozás is olyan volt, hogy akár előttem is elmondhattátok volna egymásnak.

Csak példának említem fel azt a részt, amikor tegező viszonyba kerültetek egymással. Megvallom, sokáig rejtély volt előttem, hogyan is történt. Rügen szigetéről írt lapodon még magáztad Tamást, a berlini keltezésűn már tegezted. Mindenre gondoltam, csak arra nem, ami valójában történt. „Miért ne tegezhetnénk egymást?” kérdezted Rügen és Berlin között írt leveledben és Tamás válaszában, egy szót sem vesztegetve az ügyre, tegezett. Persze, mi idősebbek nehezen tudjuk az ilyesmit elképzelni. A mi korunkban fiú és lány csak eljegyzés után tegezte egymást, és a tegeződésnek is megvoltak a szertartásai. Kart karba öltve kiivott pohár bor, utána csók vagy kézfogás. Ti egyszerűen csináltátok. Ti sok mindent egyszerűbben csináltok, mint mi.

Feltűnt azonban nekem az az elfogulatlanság, amely leveleiteket annyira jellemzi. Egy helyütt így írsz: „Megnéztem alaposabban a fényképedet, és tökéletesen igazat adok annak a bizonyos filmoperatőmek. Nagyon jó filmarood van,

53