Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bakács Tibor: Behunyt szemmel
képességem felmérni a hegycsúcsok magasságát és bátorságom lenézni a szakadékok mélységébe. Ahogy cseperedik a gyermek, csökken együgyűsége ... Az egymást váltó generációk karakterében hasonló változást észlelek. Levetkőzzük előítéleteinket, és elhagynak bennünket az illúziók. Jó lenne, ha a boldogság megmaradna . . . * Bámulatos az élet megújulása, a megszámlálhatatlan variációban ismétlődő újjászületés. A termékenység és az alkotás szimfóniájából alapmotívumként kicsendül a munka. A munka, mely valamikor szégyen volt, ma becsület dolga, emberi kötelesség. A munkáról alkotott társadalmi értékítélet hatalmas változáson ment át a rabszolgatársadalomtól a máig. Köztudott, helyeslem, nem igényli a részletezést. Nagyapámtól a gyermekekig négy nemzedéket átkarolva gondolatban most mégis más gondolatok jutnak az eszembe a munkáról. Magam előtt látom nagyapám tempós mozdulatát, ahogy bicskájával vágta a szalonnás kenyeret. Az arató méltóságos suhintását, melytől dőltek a rendek Megfürdök a falusi este csendjében, és hallgatom a békák kuruttyolását. Csodálom a csillagos eget. Gyermekeim idegesen vibráló neonreklámok fényében élik majd le életüket, százhúszas sebességgel száguldanak széles autósztrádákon, és hangnál sebesebb rakétával az űrbe repülnek. Az éjszakákba belevijjog a dzsessz. Az életritmus sokszorosan gyorsabb. Az elődök egy életet éltek, mi az egész emberiségét szeretnénk. Ök átdolgozták a napot, nekünk huszonnégy óra kevés. Ök teljesítettek egy feladatot, mi úgy érezzük, hogy nem tettünk meg mindent. ök gazdái voltak az időnek, mi szenvedünk az idő hiánya miatt. Ök gépeket hoztak létre, mi magunk leszünk géppé. És mit szólnak ehhez az asszonyok? Nem csodálkoznak semmin . . . Nem panaszkodnak. A sorsukat teljesítik . . Szeretnek . . . Ha marad rá idő . . . Bakács Tibor 124
