Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szalai Sándor: A láthatatlan író" dilemmája

A negyvennyolcas forradalom és szabadságharc mindegyiküknél családi tradíció. (Munkácsy apja, a bajor származású, Kossuth-párti Lieb Leó kistisztviselő, a Habsburgok börtönében szerzett betegségében halt meg.) Közös példaképük a hazafiság- ban Petőfi, a világirodalomban Dickens. Mindketten a realizmus továbbvivői, gazda- gítói: nem fordítanak hátat a magyar romantikának, de az új irányzatokból is merítenek. A hangulatos népi zsánert mély tónus, európai igényesség egészíti ki mindkettőjüknél. Nem a nagy kompozíciókban, inkább a néhány alakos tanulmányokban remekelnek.

Mint ahogy Munkácsyt a honfoglaló Árpádnál jobban érdekelte a nép élő panasza, ugyanúgy Gárdonyit is inkább az államalapítás előtti, félig még szabad magyarság életmódja foglalkoztatta. A „szent” királyok helyett a pogány Vajkra, Aba Sámuelre, Dobó Istvánra, Bornemissza Gergelyre volt kíváncsi. A „íatányéros-fa- kupás” Attilában is a puritánságot és a népközelséget hangsúlyozza. Naplójából így tárul elénk a fejedelmi temetés első képsora: „Sík, nyárfás vidék, piros napnyugta. A hármas érckoporsót száz pár ökör vonja. Elöl nagysüvegű táltosok, fegyveres vitézek, fáklyás szolgák, Attila gyászba vont lova és síró feleségei. A háttérben sok nép és az alkonyati tűzfénnyel elöntött Tisza.” Elképzelését mindjárt fel is vázolja rajzlapokra. Aztán félredobja a vázlatot, mert valószerűtlennek találja: hiszen a hun nép lovon járt.

Amikor kint volt az 1900. évi párizsi világkiállításon, a katalaunumi síkon is körültekintett. Ekkorra már a fellelhető forrásokat — Priszkosz rhétort, Jornandest vJordanest), a tudós francia Thierryt, Kézait, Bél Mátyást és másokat — mind végig- studírozta, egybevetette. Olvasta Cellianus Claudii heliani tactica című munkáját is, mely Hadrianus császár megrendelésére készült. Római vezényszavak után nézett, összeírta a meghódolt népek neveit, megismerkedett szokásaikkal, harcmodorukkal, hogy mindezt regényében hasznosíthassa. A csataleírásokon — a pontosság érdekében — minden kiadás alkalmával javított. (Egyébként a kiadások szövegében is lényeges sliláris eltérések fedezhetők fel. Az eredeti szöveg a maga darabosságával- nyerseségével frissebb, és közvetlenebb hangulatot kelt; a kései változatok — az Egri csillagok átdolgozásaihoz hasonlóan — tömörebbek s helyenként drámaibbak.)

A forrásmunkák gyakran ellentmondó adataiból és leírásaiból kellett Gárdonyinak kihámoznia a valóságot. A krónikák már Attila székhelyéről sem vallanak egyféleképp: palotáját — Moldvától a kis komáromi faluig — mind más és más tájra teszik. Nem csoda — írja műhelytanulmányában Gárdonyi —, hogy 1900-ban a hódmezővásárhelyi református pap szintúgy a maga városának tulajdonítja a dicsőséget: rámutat a város határában húzódó földhányásra, a hun fejedelem sátortáborának állítólagos helyére. Gárdonyit a tudomány és a néphagyomány „feltűnő találkozása” igazítja útba. Rájön, hogy Salamon Ferenc okfejtését támogatja a Dugonics feljegyezte, szegedi néphit is. (A legújabb régészeti kutatások, sőt a véletlen folytán, nemrég a Tisza mellett talált solidusok is Gárdonyi regénybeli elképzelését erősítik meg Attila lakhelyére, illetve temetésére vonatkozóan.) A Budapesti Hírlapban, 1901. április 7-én, Igazítások Atilla történetén címen közzétett vitacikkét azonban nem értették (vagy nem is akarták megérteni) a tudósok. Gárdonyi messze volt még a regény befejezésétől, s a vitától a kérdések tisztázását remélte. Akik elfeledték radikális patrióta érzelmeinek megnyilvánulásait a millenniumi ünnepségeken, azok sem merték tanulmányából a nacionalista álláspontot kikövetkeztetni. De nem is lehetett: Gárdonyit a szigorúan vett történelmi tények izgatták, nem a tetszetős legendák s a dicsekvő feltevések. Történetszemléletétől mi sem állt távolabb, mint a soviniszta nagyképűség! — ezt számos műve elemzésénél igyekeztünk tudatosítani. A néphagyo- mányl, az „apáról fiúra szálló’* mondákat viszont annál többre becsülte. Ezért silabi- zálta a Szeged melletti dűlők pogány neveit is, ezért nézegette oly buzgón a honfoglalás előtti korokból származó sírleleteket, ezért vetette oly akkurátusán össze a hazai és külföldi kútfőket. A nomád pásztorkodás, valamint a hun és a római hadvezetés ismerete segítette hozzá a forrásművek kiigazításához.

Csak így volt merészsége Priszkosszal, Jornandesszel és Thierryvel szemben megvédeni Kézai „lényegi” becsületét, holott Kézainál is elválasztotta „az ocsut a tiszta

109