Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Heitler László: Borsos Miklós művészete
masz nélkül marad. Nincs mit beleképzelnünk, csak egy szép kő. Az áramvonalas, mívesen munkált kőtömb szobor-voltának kétségbevonása merül fel bennünk annak ellenére, hogy Borsos minden munkájából valamiféle nehezen tet- tenérhető őserő, szépség árad amely ott is a szellem jelenvalóságát hirdeti, ahova magunktól már félve mernénk lépni. A természetelvű és az absztrakt tér- és formaképzés határát súrolja több műve. Hogy mégis innen marad, ahol az emberi erősebb a geometrikus mechanizmusnál, a kő még nem csupán kő, de emberkéz formálta alkotás, azt talán az egyetemes kultúrán formálódó szellemének, embermértékű művészi koncepciójának tulajdoníthatjuk. Feltételezésünk alátámasztójának tűnik a természeti formák szeretetének művekbe átköltött továbbélése is. A Canticus caticorum (1963) emberpárt idéző, egymáshoz simuló formái zárt, A Szent glóriájának kerek márványlapja előtt elvontan megformált gótikus ívű arca nyitott kagylót idéz. Az utóbbiban mutatkozó negatív forma egyike művészete ismertetőjegyeinek. Ha szellemi-formai rokonai közül Henry Moore- ra gondolunk, láthatjuk, hogy annak átlyuggatott szobraival szemben Borsos mindig a tömbszerűséget hangsúlyozza. Még akkor is, ha a kifejezésbe a pozitív formaképzés mellett a mélyen árkolt negatív formák sötét árnyékait is belekomponálta (A nagy véres mártírium, Orfeusz). Művei másik csoportjában (Csillagnéző, Napbanéző, Hajnal, Salamis, Sibilla Pannonica, Fiatal párka, Madár, Mitológia) egy-egy, többnyire legömbölyített alapformára vezeti vissza az ember és állat konkrét látványától elvonatkoztatott, de lényegük felismeréséhez elengedhetetlenül szükséges ismertetőjegyeit. 117 Borsos Miklós: Lighea I.
