Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Egy elfelejtett művész: Friedbauer Béla (1896-1945)

vázlatfüzet, ecset, kréta, egy-két kimosott, de vasalatlan fehérnemű volt benne. Koldusszegény volt. De ha akadt is néha valamije, mindjárt odaadta annak, akinek semmije sem volt. Becsempésztem poggyászába egyik pulóveremet; Aladár holmija ugyanis nem jöhetett számításba: a vékonydongájú festő elveszett volna az atlétatermetű férfi ruháiban. Friedbauer elutazott, nem is láttuk többé.

Maradt nálunk egy expresszionista portréja, amelyet rólam festett, egy plasztikája Aladárról s egy kis akvarellje, amelyet István fiamról festett kétéves korában. Ezekből csak az utóbbi maradt meg. A szobor, sajnos, sok egyébbel együtt odaveszett a hitleristák uralomra jutásakor.” (5)

Friedbauer berlini éveiről írja Szamuelyné Szilágyi Jolán: „Részt vettünk a Német Kommunista Párt és a magyar pártcsoport munkáiban. Tagja volt a berlini Forradalmi Képzőművészek Szövetségének. Komját körül egy egész kis csapat, költő, műtörténész és politikus kör csoportosult. Friedbauer is sokat tanult az itt folyó vitákból és beszélgetésekből. Nézeteinek alakulásában is pozitív szerepet játszott, hogy Komját Aladár és az általa szerkesztett Sarló és Kalapács című folyóirat szélesebb munkatársi köréhez tartozott.” (2)

Húga levele szerint Párizson és Belgiumon keresztül ismét visszatért Berlinbe. (Komjáték ekkorra már Svájcba mentek.) „Párisban aktívan dolgozott az ottani pártmozgalomban. Tisztelte a francia forradalmi munkásságot, és sokat beszélt a párizsi munkásság spontán, heves ellenállásáról. Lelkesülten mesélte, hogyan szálltak szembe a támadó rendőrökkel. Igaz, később ezt Németországban is tapasztalhatta.” (2)

A fasizmus uralomra jutása után menekülnie kellett Németországból. „Sok verés és viszontagság között jutott el Bécsbe” (6), onnét a rokonság segítségével Pozsonyba, majd haza, Pápára.

A Pápán élő család egyetlen gondja volt, hogyan titkolja el a művész fiú és testvér külföldön folytatott kommunista tevékenységét. „Örök remegésben éltünk, hogy ne tudják meg kommunista múltját. Féltettük a Horthy-rezsim embereitől. Nagyon nehéz időket éltünk át vele. Nem bírta beleélni magát az itthoni életbe, folyton lázadozott, a lelke örökké háborgott az igazságtalanságok miatt.” (6)

Évekig nem festett, nem mintázott. „Testileg, lelkileg megtört embernek látszott — emlékezik vissza egyik ismerője, Friedbauer sógornője. — A kisvárosban nem volt művészi, eszmei társa, baráti köre. A szűk, korlátolt vidéki körülmények gátolták. Megfigyelés alatt állt. Az illegális mozgalom számon tartotta, de a munkába nem vontuk be, mert féltünk, hogy a „flekkes” ember ránk vonja a rendőrség figyelmét”. Részt vett a Vörös Segély akcióban, maga is próbált szervezni — sikertelen agitációs kísérleteinek alanyai vallanak erről.

Idős, beteges apjától átvette a szobafestő ipart. Lassan csillapodott az önemésztő lázadozás, a tétlenséget művészi munka váltotta fel: festett, mintázott. Pápán csak néhány ember tudott a „szobafestő és mázoló” művészi munkásságáról, mivel nem publikálta alkotásait.

1940 decemberében a Műcsarnokban megrendezett „A magyar művészetért” című kiállításon szerepelt, majd az OMIKE több tárlatán vett részt képeivel. 1943-ban megnősült. Házassága rövid volt, feleségét a pápai kommunista sejt felfedezésekor letartóztatták, többé nem is tért vissza. 1944 tavaszán Friedbauert is elvitték. Mint munkaszolgálatos Nagytéténybe került. A szovjet csapatok már Budapesten voltak, amikor átvitték Sopronba, ahol a téglagyári munkatáborban a leromlott, gyenge szervezetű művész 1945 februárjában éhenhalt.

76