Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Egy elfelejtett művész: Friedbauer Béla (1896-1945)
Művészete Kezdeti munkái közül az első világháború idején, 18—22 éves korában keletkezett rajzait, vázlatait ismerjük. Jó karakterérzékű, de nem eléggé képzett alkotóra vallanak ezek a képek. Két önarcképe, katonáskodása idején katonatársairól rajzolt portréi érzelmi kifejezésre való törekvésükkel, izgatott előadásmódjukkal rokonságot tartanak a jóval később, hazatérése után, főként a II. világháború ideje alatt készült munkáival. Az olaszországi, bécsi és párizsi évei alatt keletkezettekből semmiféle munkája nem került elő, bár sokat alkotott. Berlinben többek között megmintázta Komját Aladár portréját, megfestette Komjátnét és gyermekét. Egy ebben az időben keletkezett női szoborportré érzékeny formaadásával, szuggesztív kifejezésével jól példázza Friedbauer törekvéseit. (10) Az ekkoriakra és a későbbiekre is egyaránt vonatkozik Szilágyi Jolán véleménye: „Rajzai, kompozíciói expresszionisták voltak, szobrai viszont szigorúbban realisták, jól felépítve.’- (2) Politikai beállítottsága és lelkialkata egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy az expresszionizmushoz vonzódott. Társadalmi és emberi bajokra, gondokra érzékenyen reagáló idegrendszere szaggatott előadásé, szuggesztív kifejezésre törő képekbe vetítette érzelmeit, gondolatait. Másrészt Németországban, az expresz- szionizmus hazájában élt. Itt tettek szert számottevő szerepre a munkásmozgalom művészei, akik a forradalmi szervezetekben való aktív tevékenység mellett művészetüket is az eszme szolgálatába állították. Beállítottságuk a szociális tematikában és az expresszív előadásmódban nyilvánult meg. Mindezek meghatározó szerepét felfedezhetjük Friedbauer munkáiban. Hazatérése utáni munkásságára — amiből a megmaradt művek többsége való.-— Cziráki Lajos festőművész visszaemlékezése világít rá. „... Friedbauer Bélával úgy a harmincas évek derekén ismerkedtem meg. Arra vállalkoztunk, hogy felkeressük a visszavonultan élő művészt... Bemutatkozások után mindjárt a tárgyra tértünk. Béla, a fiatal Friedbauer úr igen kedvesen fogadott bennünket. Ebben a kedvességben nagyon sok bölcsesség rejtőzött, no meg az önmegmutatkozásnak sajátosan diszkrét vágya is. Az alacsony termetű, sovány kis ember szívesen nyilatkozott meg s mutatni kezdte dolgait, melyek között zömmel szerepeltek olajfestmények, de volt néhány szoborportré és kerámia is. A festmények erős Kernstok-hatást mutattak, Kernstoknak arra a korszakára emlékeztetve, amikor zöldes tónusba ágyazva festette meg portréit, munkásalakjait. A képek mérete kb. 60X80 cm lehetett, témájuk családi arckép. Én akkoriban is igen komoly dolognak éreztem őket, fojtott levegőjük még most is bennem él. Valami fájdalmasan leszorított pátosz sírt bennük, olyasféle, amilyen Iványi-Grünwald Bércek között c. festményén érezhető, persze, itt más témakörben. Nagyon emlékezetemben él egy kompozíció e képek közül, amelyik munka után mosakodó inasokat ábrázol. Félaktok ezek a fiatalemberek, akik közül az egyik kifelé néz a képből, ez a festő önarcképe. Kissé bátortalan ecsetkezeléssel, ún. kemény festési móddal készült kompozíció. Az őrzött képek között ez volt az első igazán önálló, de talán a legőszintébb, legmeggyőzőbb is egyúttal. Igen nagy szeretettel, gyermekien tiszta naívsággal magyarázta, kommentálta ezt a képét a művész, kinek puritán öltözete szinte meghatóan egyszerű volt. A szoborportrék közül kettőre emlékszem: az egyik Friedbauerék inasát ábrázolta, a másik a művész ma is élő húgát, Piroskát. Mindkét szobor gipszbe öntve. Előadásmódjuk Maillol zárt egyszerűségére emlékeztetett. A kerámiák többnyire alkalmazott jellegűek voltak: gy-ertyatartók, dísztárgyak stb. élénk77
