Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - FIATALOK - Pécsi Gabriella: Fagy (vers) - Tóth Elemér: Az idő múlása
Pécsi Gabriella: FAGY Feszülő égen csillagok. Tisztaság, könyörtelen. Hó. Üvegfák dermedt csöndje cseng régen elhagyott tereinken. Lehet, hogy veled jártam nyártól kábult, hold-őrizte fák alatt. Soha nem kereslek már szavak mélyén és mosolyok fényes csúcsain. Apró, furcsa kis sóhajtások nem törik többé szét a közénkfagyott csöndet. Mint az Üveg, kemény az ég. Ököllel összetörjem? Tóth Elemér: AZ IDŐ MÜLÁSA Teljesen sötét van, lámpa-bójákat himbáló igazi sötétség. Csak egy kicsit tömörebb lett a parketten a táncolok topogása, s mintha közelebbről hallatszanék a gitár-húrok dobok monoton kopogásával kevert ideges pendülése, egyébként semmi sem jelzi az idő múlását itt a kerthelyiségben. Kmt a koromarcú városban árad a színtelen szél. Végigcsalinkázik az utcákon, házak tetején, villamossínek elárvult ezüst csíkján, az üres strandon fejest ugrik a vízbe, meg se csobbanik a mélység, a parkban szeretők után szimatolva szórakozottan beletúr egy magányos pádon az öreg nyugdíjas délelöttről ottfelejtett újságlapjaiba, s már hemperedik is tovább, nyomódban újra bóbiskolni kezd a csend. Ó, bonyolult-boldog éjszaka! Mint kiömlött sör az asztalon, végigfolyik a holdon egy felhő.
