Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - Magyar Katalin: Bartók: F-dúr rondo (vers)

A gyúszhír szíven üt, és elborít.

Az indulás és vég egybeborult Lángjainál vetül elém a karszt Bölcsőhelyed egén: jelhő zuhog A Velebit szikár vonulatán:

Ború sötétlik így a Koszovó Hősei homlokán, kezed nyomán . . . Gyászt ölt a honni táj, siratja ím Messzeszakadt fiát a főid, ki szült, Dajkált és ihletett, s hogy elbocsát, Lobog fennen a Láng hódoltatón ...

Betűvel hódol ím egy ismerőd,

Nem is az Alkotó s a Mű előtt, Emberről szót ha ejt, tanú csupán: Mi méltó büszkeség kísérte itt Erő és hivatás osztályosát A férfiút javán: tartása vall A példa erején: nincs alkuvás,

Mert különbéke sincs, akárhová Rendeljen is a sors, a küzdelem S a láng-fogantatás fölé-emel A roskasztó sötét erőknek és Idők felett is ő a győzedelmes.

1962. jan. 15.

Magyar Katalin: BARTÓK: F-DÚR RONDO

Suta-sete

csosszan-csesszen, megtörve meg egyenesen, élénk piros csúcs a szája, nemzetiszín pántlikája.

Szemén feszes ég simája, lószőrből a szempillája.

Táncra indul, sose fárad,

arcán sem mosoly, sem bánat.

Szíve helyén óra jár, hol ketyeg zordan, hol megáll.

28