Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Debreczeni Imre: A jógázó (elbeszélés)
DEBRECZENI IMRE A JÓGÁZÓ Az álmosság észrevétlen lepte meg, újságolvasás közben.. Fél tíz tájban jött, alattomban, mint az ellenség. Ha forradalmi ébersége csak egy percre is kihagy, vége, menthetetlenül elaltatja, s akkor fuccs az esti híreknek. Nem mintha bárki is számon kérte volna mostanában, hogy meghallgatta-e, de mit lehessen tudni? Hátha eszébe jut a titkárnak, vagy valakinek. Annak idején úgy megszokta a tízórás hírek meghallgatását, akár a nyakkendőt, s egyik nélkül sem érzi jól magát. De ő éber volt. Abban a pillanatban, mikor pillái elnehezedését észlelte, talpraszökkent, csinált néhány térdhajlítást, sőt három fekvőtámaszt is, amitől nyomban felélénkült. Mégegyszer átlapozta a Népszabadságot, a Népszavát, a Társadalmi Szemlét, s a megyei lapot. Nem, nem hagyott ki semmit, utolsó betűig elolvasta, amit kellett, aztán bekapcsolta a rádiót, homlokára tolta mind az öt dioptriáját — szemüveg nélkül nem lát. ne vonja el figyelmét a céltalan nézgelődés —, füléből kivette a vattát, s átült a rádió mellé. Mikor véget értek a hírek, helyére billentette szemüvegét, kikapcsolta a készüléket, néhány pillanatra szembenézett a Képpel, majd ki csoszog ott a fürdőszobába. Letette nyakkendőjét, megmosdott, gondosan kitisztította protézisét, s éjszakai helyére tette, az üvegpohárba, aztán ellenőrizte, zárva-e az előszobaajtó :— régi szokása ez is —, visszacsoszogott a szobába, s ágyazni kezdett. A család lepihent már a belső szobában. Ágyazni különben rég maga szokott. Éppen tizenkettedik éve. Elsimította a lepedő ráncait, a két nagyvánkos fölé helyezte a kicsit, visszahaj tóttá a puha vattapaplant, s csak akkor ment a szekrényhez. Oda sem nézett, úgy nyúlt mögéje. Egymásután vette elő a két deszkát. Gyakorlott mozdulattal emelte be őket a helyükre. Jobb felől a nyolcvanassal, balról a hetvenessel át- szögezettet. Még véletlenül se kapott bele a hegyes szögekbe, akár be se vonta volna őket rozsdásodás ellen, bár az ágynemű miatt azért így sem volt felesleges az előrelátás. A magasítással olyan lett az ágya, mint egy kétszemélyes szöges koporsó. Mégegyszer szembe nézett a Képpel, aztán betornászta magát a szögerdő közé. Egy-egy oldalpillantással ellenőrizte még elhelyezkedését, az éjjeliszekrényre rakta dioptriáit, s lámpát oltott. Mióta ezek között a szöggel kivert deszkaoldalak között alszik, nyugodt az élete, s újra biztosan halad felfelé, a legcsekélyebb kilengés nélkül. Fél esztendeje már főelőadónak is kinevezték. Persze, nem volt ez mindig így. Az ötvenes évek elején, mikor még csak a jobb oldali deszka volt meg, bizony megtörtént nemegyszer, hogy megsebezték a hegyes szögek. Hiába feküdt következetesen a bal oldalán, mégis gyakran voltak nyugtalan éjszakái. Főként olyan napok után, mikor az esti szembenézés alkalmával kénytelen volt beismerni, hogy dőreségében nem volt eléggé harcos, vagy messzebbre találta dobni a kalapácsot a kelleténél. Ijesztő álmok rémisztgették ezeken az éjszakákon. Marcona alakok dörömböltek az ajtón. Érte jöttek. Akkor még a másik Kép volt a falon, s a sötéten át is magán érezte annak a szúrós szempárnak a tekintetét és reggel gyakran véres volt ekkoriban a lepedője. De ez már régen elmúlt, mióta megtanulta, hogy az a bölcs, aki csak akkor szól, ha illetékes helyen letették már a 29
