Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Kamondy László: Megdézsmált örömök
rátörök a Balaton fölött, és indultak a fővárost bombázni.” A befejező mondat lakonikus rövidsége távlatokat nyit, a történelem áramába kapcsolja vissza a történetet, amelynek feszültségét hús-vér emberek összecsapása kölcsönözte. Realista remeklés! Rókonszenves az a pártos, morális érdeklődés, amellyel Kamondy hétköznapjaink konfliktusait, a jelenünkbe szövődő múltat tanulmányozza. Pregnáns példája ennek a morális érdeklődésnek a Kinyújtott tenyér döbbent látlelete az emberséget felejtő közönyről. Ugyanez az érdeklődés jelenik meg az évődő humor köntösében, kényszerű opportunizmusaink láttán (Szemérmes ateisták); a kötet jobb darabjaiban mindig ott érezzük Ka- mondyt, a moralistát. Hőseit szorítja a magány, melegség, szeretet után vágyódnak, emberhez méltó kapcsolatok építgetésén fáradoznak, esetenként félszeg, de mindig intenzív formában. A gyermek is az értelmes élet zálogaként jelenik meg azoknál, akiktől a családot a múlt elragadta (Verekedők, Elrabolt szivárvány), vagy óhajuk ellenére sincs gyermekük (Az örökbefogadott). — Üzenet emberségért : formulázhatnók Kamondy elbeszéléseinek legfőbb mondandóját. Az író nem türelmetlen moralista; nem igyekszik minden hőséi új, szocialista emberségre szorítani, csak az arra éretteket és érdemeseket. Igaz, hogy őket viszont könyörtelenül (Találkozás). A kisember esetlen, csetlő-botló lépéseit az új környezetben elnéző, mosolyra rebbenő szemmel figyeli (A párna, Elrabolt szivárvány). Morálja humanista morál, s ezt a humanizmust még az ellenségtől sem tagadja meg, ha annak esendő élete nálánál nagyobb erők játékszere csupán (A néger pilóta). A hősök belső tartalmaihoz méretezett humanizmus emlékezetes vonása Kamondy világszemléletének. Miért van, hogy a kötet az eddigiek ellenére sem kelt minden ízében egységes és kellemes benyomást? Ka- mondy tehetsége és fentebb vázolt írói erényei még nem jutottak el a kiteljesedés, a leihiggadás periódusába. Még nem feltétlen, szuverén ura anyagának, bizonytalankodása többször is szembeötlő. Ha nem egyértelmű az írói szándék, a megvalósulás sem lehet az. A Fadöntés pályamunkásai eltorlaszolják a közeledő német, katonavonat útját, hogy az utolsó pillanatban maguk is részt vegyenek a tudatosan előkészített katasztrófa elhárításában. Cselekedetük így antifasiszta tett helyett csupán késleltető- afcadékoskodó jelleget ölt, mert céljuk és szándékuk az sem lehet, hogy a felbőszült náci végül az ellenszenves pályamestert vigye magával bűnbakként. A konfliktusok kezelésében sem érezzük mindenütt a kívánatos írói biztonságot. A Nyári délután című elbeszélésben többször is felsejlik a valódi összeütközés lehetősége, de Kamondy végül is valamennyit elejti. Még a feltehetően kései keletkezésű címadó novella is elkedvetlenít az amúgy sem túl élesre exponált konfliktus ügyetlen előlegezésével. (Mellesleg szólván úgy érezzük, hogy az orvosi étikát megcsúfoló „tiszííelet- díj” kérdése hálás anyagul szolgálhat egy csípős villámtréfához, de semmi esetre sem alkalmas egy 65 oldalnyi elbeszélés egyik fő motívumának.) Jó novellák társaságában langyos érdek- telenségű történet csökkenti a kötet színvonalát (A mama udvarlója). A gyűjtemény legfeltűnőbb fogyatékosságát azonban nyelvi egyenetlenségében, a megnyugtató (és kívánatos!) stiláris kiórlelés hiányában jelölhetjük meg. Telitalálatokra, pazar hajlék onyságú mondatokra, bekezdésekre sivár és pongyola fogalmazású oldalak következnek, s a sivatagot csak nagynéha enyhíti egy-egy nyelvi lelemény sápadt oázisa. Tömörítés után kiált a kötet jó pár oldala, a hossza124
