Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - SZEMLE - Horváth János: Urbán Ernő: A krónikás tollával
lésű költeményeikben. Gömöri Jenő Tamás Balatoni beszámolójában a csöndes idill és a varázsos hangulat omlik el. Búzás Huba verscsokra érdes még, de sodró lendületére szívesen figyel föl az olvasó. A megye kulturális életének különböző területeiről négy tanulmányt közöl az Új Helikon. Láncz Sándor Képekről, festőkről című írása öt Veszprém megyében élő festő — Bartha László, Gulyás Jenő, Nagy Gyula. Udvardi Erzsébet és Vágfalvi Ottó — életrajzát és munkásságát ismerteti. A város zenei életéről Zámbú István, a színház és a közönség viszonyáról Turián György írt cikket. Az utóbbiból kiemelünk egy vitatható megállapítást: ,,A művészeteknek csakis indirekt módon szabad hatniok, akkor lesz hatásuk eredményes.” Anélkül, hogy az indirekt művészi hatás helyességét vitatnánk, meg kell említenünk, hogy már az ókori színházi művek egy része is közvetlen politizáló alkotás, nem is szólva egy sor mai, korszerű alkotásról, Brecht tan- drámáiról vagy éppen Dürrenmatt Ötödik Frankjáról. E vitatható kitételtől eltekintve természetesen egyetértünk a Turián-cikk alapvető gondolataival , amelyekben a színház és a közönség bonyolult viszonyát, kölcsönhatását igyekszik megrajzolni. A reformkor előtti évtizedek irodalmi mozgalmairól, a kor íróinak politikai, irodalmi munkásságáról Csányi László rövid tanulmányát közli az Űj Helikon. A művészi képekkel élénkített kiadvány gondos szerkesztésre vall. A tavalyi hasonló kiadványhoz viszonyítva feltétlenül színvonalasabb, érdekesebb, egységesebb a kötet. Meggondolandó azonban, nem volna-e hasznosabb ezt a gondosságot és erőfeszítést a négy megye közös vállalkozásában megjelenő ÉLETÜNK an- tológiasorozat műhelyéiben a más megyei erőfeszítésekkel egyesíteni. (Annál is inkább, mert a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége többször is felhívta erre a megyék kulturális életének vezetőit és munkásait.) Mi úgy véljük, hogy: igen! Bertalan Lajos Urban Ernő: A krónikás tollával Urbán Ernő legutóbb megjelent könyve egyáltalán nem lepte meg az ölvasót. Attól az írótól, aki szinte a felszabadulás első napjaitól kezdve az események sodrában él, röpke két évtized alatt sorozat könyvvel jelentkezik, filmet ír, hogy számot adhasson egy új világot teremtő ország her etikus küzd elmeiről, köznapi csatáiról — nem meglepetés a bő termékenység. Az utóbbi két évtized gazdag volt eseményekben. Sok minden történt az országban, még közvetlenebbül: abban a világban, amelyben Urbán Ernő oly nagyon otthonosan érzi magát — falun. S az író, aki nem zárkózik elefántcsont toronyba, hanem állandóan ott van az első vonalban, a változások közvetlen közelében: az alakuló, erjedő szocialista faluban, amely olyan, mint a must — nem hordozgathatja magában mindazt, amit Iáit, átél, tapasztal, hanem minél előbb kiadja magából. Urbán Ernőre különösen nem jellemző a hosszú ideig tartó érlelés. A 117
