Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - SZEMLE - Horváth János: Urbán Ernő: A krónikás tollával
tegnap történéseit, dolgait, eseményeit még ma az olvasó elé akarja tárni — frissen, mondhatnánk melegében. És úgy, ahogyan ő szemléli, látja: indulatoktól forrva, belső feszültséggel telítve. Látásmódja mindenki számára világos, nagyon egyértelmű politikai látásmód. A valóságat mindig tudatosan, tisztázott eszmei alapról vizsgálja és ábrázolja. Ezért érezzük gyakran, hogy hősei személyes ismerőseink, naponta találkozunk velük, itt élnek a közvetlen környezetünkben. S Unbánnak ebben van az ereje, írásaival sajátságos atmoszférát teremt, kitűnően jellemzi hőseit, s igazi hús-vér típusok egész sorát eleveníti meg. Legutóbbi könyvének olvasása közben is ez az, ami legalább szembeöt- lik. Igaz, amit már mások is mondtak róla, hogy gyorsabb, kevésbé mélyen szántó gondolatokat vet papírra, s ez a sietés néha-néha a művészi ábrázolás rovására megy. Ebben az esetben azonban mindenképpen fel kell mentenünk az írót ilyesminek még a legkisebb vádjától is, hiszen a könyv riportokat ad közre, olyan írásokat, amelyek túlnyomó többsége újságszerű, s hetekkel, hónap okkal ezelőtt már találkozott is velük az olvasó a Népszabadság hasábjain. Amikor az újságban olvastuk ezeket a bátorhangú, anekdotikus meseszövésű, igaz történeteket, már akkor megkedveltük ezt a stílust, egyetértettünk az író mondanivalójával. Most, miután könyvben találkozunk velük, méghozzá ügyes szerkesztésben! — méginkább becsüljük ezeket az írásokat. A három ciklusra osztott, alig több, mint húsz riport, vagy tárcanovella könyvben még többet mond: markáns ábrázolása a mának, napjaink eseményeinek. A történelem elevenedik meg előttünk, amelynek bonyolult komplexumait hozzáértően tárja fel előttünk az író, olyan összefüggésekre mutat rá, amelyek mellett nyitott szemmel elmentünk, s amelyek most megdöbbentenek bennünket. A kötet gerincét a középső rész, az Örökség ciklus adja. Ezekben az írásokban jut legmélyebbre az író gondolataival. Egyik-másik tárca-novella megmarkolja az olvasót. Ilyen a ciklus címadó írása, a Két tánc között és a Feltételes megálló. Más szempontból ugyan de itt említendő meg az Igaz és való című riport, amely valóság-ízével, logikusan felépített szerkezetével, s nem utolsó sorban bátor mondanivalójával emelkedik ki. Hőse való, egy kis Vas megyei faluban lakik, ahol az emberek úgy élnek, hogy „változást ugyan nem. várnak, a dolgukat is elteszegetik, de valahogy mégiscsak ideiglenes, mégiscsak átmeneti nekik a mostani állapot. Akár a vezqtés gyengesége, akár a járással való rendezetlen ügyeik, akár más okok miatt még nem tartanak ott, hogy a közös jövőért mindent beleadva vállalják a jelent. Ami azért keserves tény és azért kiáltó kivétel, mert Vasban szájról szájra jár, hogy az idén már az a szövetkezeti tag is véglegesnek ismerte el a közöst, aki esztendeje még így fogalmazott: Adják lei a földemet, s akkor nem cserélek a miniszterelnökkel sem ...” Az itt található írások megmutatják, milyen messzire csapnak a paraszti életben bekövetkezett változások hullámai. Vihart kavartak falun és városon egyaránt, érzelmi vihart. Hiszen még a családból kiszakadt gyermekeket is, akik a város ölelő karjai közt egzisztenciát teremtettek, eléri ennek a viharnak a szele. S Ur- bán Ernő Két tánc között címűi írásában mélységesen kiaknázza ezt. Sorrendben talán a harmadik ciklust helyezném a második helyre, ha értékelni akarnám a kötet írásait. Ebben a krónikás tollával ugyancsak a ma elevenedik meg. S ez a rész az, 118
