Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Pákolitz István: Évgyűrűk (Vers)
A pénteki nap sokszor szerencsétlen „szabadnap”-om volt: senki nem akadt, ki hústalan, vagy böjties ebédre szívesen látott volna. Egy darab szárazkenyér, amit a pad alatt találtam, enyhítette éhemet; s ebéd helyett az érseki nagy parkban kesernyés ízű verseket szavaltam. A Rózsanéni, kinél ekkor laktam, kis, hajlotthátú, elaggott leány, megsajnált, főleg Elsőpénteken; (nyugodjék békén a Kálvárián) vékonyka krumplilevessel kínált, szegény, a hagymát mindig elégette; s bár korai gondoktól fűszeres, de áldás volt a kis meleg leves. Előfordult az is, hogy kellemest a hasznossal ötvöztem pénteken: a ház előtti berkenyebogyóból vacsoráztam (nagyon szemérmesen); s az esztétikai élvezetem se hiányzott: a nyitott ablakon kicsordult a kis dundi Piri vágya, amit nem fojthatott a zongorába. Nem én voltam a mesebeli álma, és különben is, más kórságba estem; míg pislákolt a mestergerendáról lelógó büdös petróleumlámpa, resten odébb toltam az algebrát és versen kotoltam; kamasz-nosztalgia őrölt: a földön minden értéktelen, talmi! — és érzelgősen meg akartam halni.
