Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)

A fiú morfondírozni kezd.

— Svédek nem, mert ang van közöttük szőke. Amerikaiak nem, mert csendesed, olaszait nem, mert fehérebb a bőrük, angolok se, mert szóba álltak velem ... Tálán osztrákok?

— Magyarok vagyunk — fedjük fel a rejtélyt.

— Melyik kontinensről jöttek? — kérdezi ismét a fiú.

— Hát innen Európából.

— Az nem lehet... Én nem hiányoztam a földrajz órákról, de ilyen nemzetről még nem tanultunk...

Kirakatrendezés közben sodródtunk egymás mellé néhány amerikaival. Aligha hallhattak még magyar beszédet, s így természetesnek tűnik a kérdés:

— Honnan utaztak Párizsba.?

— Magyarországról — feleljük egyetlen szóval. Az egyik yenkinek felcsillan a szeme:

— Ugyebár még 1945-ben, a háború végén?

— Nem, nem.... Sokkal később.

— Áh, 1958-ban, a Kádár-rezsim elől menekülve...

— Nem. Ezelőtt egy héttel, a Kádár-rezsim segítségével.

Megértik a szavakat, de nem hiszik el.

Előhalásszuk belső zsebünkből az útlevelet, nézik benne a dátumot, a bélyegzőket, beleolvasnak a vízum szövegébe, s mikor visszaadják a könyvecskét, még akkor is tagadóan rázzák a fejüket.

Hiába, a nyugati propagandától egészen mást hallanak rólunk.

Magyarok — egymás között

Találkozunk magyarokkal is Párizsban. Az ötvenhatos vihar sodorta őket külföldre, s mert azután itt kapták az első tál meleg levest, vagy az első emberi szót, itt maradtak. Egy részük munkát keres és abból igyekszik megélni. Jó néhány fiatal azonban elzüllött, s viselkedésük állandó gondot okoz a francia rendőrségnek. Nyakukban fém halálfej fityeg olcsó láncon, s lázas tekintettel mutatnak rá: „Ez az én istenem”. Fölényeskedők, szemtelenek, minden aljasságra kaphatók.

Ha van józan pillanatuk is, felködlik bennük a múlt, s remegő szájszéllel kérdik:

— Haza lehetne menni...?

Érzik, hooy vannak itt a Dunántúlon, vagy a Viharsarokban, akik visszavárják őket, s tudják, hogy a mocsár, melyben most élnek, mindig lejjebb húzza az áldozatait.

A Place Pigalle neonjaihoz szoktak már hozzá, és hunyorognak, ha napfény éri a szemüket. Keserű felismeréssel mondják:

— Más itt, mint otthon ... de nem jobb.

A F öli e s B e r g e r e műsora

A varieté fogalma a francia fővárosban egybeolvad az Olympiával, az ABC-vel, s a Casino de Paris-val.

De mindenekelőtt a Folies Bergere-rel.

Szakvélemények szerint a Folies Bergere ma a világ legnépszerűbb revü színpada. Jelenlegi műsora, mely a „Folies Chéris” gyűjtőcímet viseli, két éve fut már táblás nézőtér előtt, s még további tíz hónapon át marad színen.

A revüszínház alapelve, a háromórás műsor láttán, nyilvánvaló: el kell kábítani a nézőt. Ruhával, meztelenséggel, világítási effektusokkal, bravúros színpadtechnikai megoldásokkal. Nagyszámú és kitűnően összeválogatott szereplőgárdát vonultatnak fel ehhez, s a nemzetközi publikum egyik ámu45