Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)
vagy motyójukat a fejük alá, a földre helyeznék, szertartásosan jó éjt kívánnak egymásnak. Nem zavarja pihenésüket a sétahajók és az uszályok harsanó füttyjele sem. A folyóparton álmodik a nyomor. A hősökre emlékezik a nép Aki a műemlékek mellett az embereket is megnézi Párizsban, annak csakhamar a szemébe ötlik, hogy egyik-másik járókelőnek kék, piros vagy másszínű iszalag van befűzve a zakó gomblyukába. A párizsiak egyébként nem viselnek jelvényt, s így a találgatásra tág lehetőség nyílik: politikai meggyőződést, művészeti érdeklődést, vagy sportegyesületi színeket jelez-e a keskeny selyemsáv? — Chevalier de la légion d’honneur? —- kérdeztük párizsi ismerősünktől, vagyis hogy a szalagok viselői a becsületrend lovagjai-e? A válasz tisztázta kételyeinket: a különböző színek a második világháború egy-egy jelentős csatájára emlékeztetnek, s viselőik részt vettek annak harcában. A német megszállók elleni 1944-es harcok idején, amikor Louis Aragon szerint „az augusztusi rózsa kivirult”, sok egyszerű párizsi áldozta életét a szabadságért. A Szent Antal-negyedben márványtáblákon örökítették meg az utcai harcok hőseinek emlékét, s a Rue Rivolin, a Concorde-metróállomás falán ugyancsak márványba vésték azoknak az ellenállóknak neveit, akiket a felszabadulás reggelén —• micsoda tragikus sors! — lőttek agyon a nácik. A nevek mellé odaakasztották az elesettek kitüntetéseit, s a fehér márvány- lapokat minden nap friss virág lepi el. Az ország jelenlegi vezetői rég megfeledkeztek már a tizenkilenc év előtti nyár mártírjairól. , A munkások ma is szívükben őrzik őket. Párizs „z sin ó r p adl á s a” Elgondolkoztató megállapítást hallottam a város bohémnegyedéről. „A Montmartre Párizs zsinórpadlása” — így hangzott a vélemény, s ha a szavak pólyájából kibontjuk azok értelmét, nyilvánvaló a gondolat: ez a házak közé szorult, furcsa világ itt a romantika százszínű díszletét jelenti a látogatónak. Rendőrei még Napóleon-korabeli kosztümben is fel-feltűnnek, a baszksapka percenkénti jelenség, s a zegzugos, macskaköves utcáin, a bárok, vendéglők és csapszékek környékén a nap minden szakában ott sétálnak a mcntmartre-i aszfaltvirágok. A városrész temetőjében Stendhal, Heine, Berlioz, a két Dumas, a kaméliás hölgy és más feledhetetlen híresség nyugszik, történelmi kocsmájában, a Lapin Agile-ban Mac Orlan, Apollinaire, Max Jacob, Picasso és Utrillo látogatásainak nyomát őrzi a megkopott bútor. A kiskocsmák és mulatók itt szinte házszomszédok, e ha a cégéren a borongó? „Dante pokla" felirat is áll, alatta ott a megnyugtató szöveg: „kondicionált levegővel”. A párizsi vagányok Homérosza, Francis Carco igy ír az ébredő Mr.nt- martre-ról: ..A reggel bánat-kék azúr...” Az az idő azonban, ami estétől reggelig eltelik, nem ismeri a bánatot. Zsúfoltak a kabarék, az éjiéit mulatók, s a kíváncsi idegenek mellett ki-kiszállnak suhanó kocsijaikból az elegánsan öltözött előkelőségek is. Diszkrétek, kimért mozgásúak, s a kíváncsi kérdésre legfeljebb ennyit válaszolnak: — On revient toujours a ses premiers amours. Vagyis: az ember mindig visszatér az első szerelméhez. 43
