Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)
Festők a Montmartr e-o n Amiről a Montmartre-t egyszeriben fel lehet ismerni, az — a Sacre Coeur felmagasodó építménye mellett — a festőállványok erdeje. Szinte nehéz a hivatalos statisztikának hinni: Párizsban 45 000 amatőr festő működik, s alkotásaik túlnyomó többsége csupán arra jó, hogy az ízlést rontsa. Lelkesedésben és hivatástudatban azonban nincs náluk hiány, szakállas arccal, égő szemekkel úgy járnak a művészet ígéretföldjén, mintha küldetésük lenne. A Montmartre szívében, lombjukat ejtő fiatal fák szegélye között él, kavarog, lélegzik a festők paradicsoma, a Place du Tetre. A kicsiny téren a nap minden órájában tucatnyi festő alkot. Ha sikerül eladniok egy-egy vásznukat, belépnek konyakot inni a szomszédos Restaurant Le Moulin Joyeux-ba, vagy az Auberge de la Bohéme-be, ha nem akiad vevő a képeikre, sokan közülük az alkony után a Metro lejáratai felé indulnak, hogy újságpapír-takaró alatt töltsék ott az éjszakát. Egy rendelet értelmében a Sacre Coeur tornyát itt a Mcntmartre-on készülő minden képbe oda kell illeszteni. A rangidős dilettánsok már úgy festik ezt. a részletet, hogy köziben nem is ipillantanak a templomra. A legnagyobb sikere kétségtelenül annak a piktornak van, aki bekötött szemmel örökíti meg már vásznán a tornyot — osztályon felüli minőségben. Reklámozón és ízléstelenség A francia reklámszakemberek ötletekből nem szorulnak importra. A várost elárasztják szöveges, képes vagy fény plakátjaikkal, s ha csak nem csukott szemmel jár valaki az Operaház, a Boulevard St. Martin, a Place de la Republigue környékén, az menthetetlenül megtudja, hogy a Gancia vermouth a legjobb ital, a Simca gépkocsi utolérhetetlen, a Larousse szótár segítségével gyerekjáték nyelvet tanulni, s hogy a Suchard csokoládé nemcsak a gyermekek öröme, hanem a felnőtteké is. Csillaggyújtáskor neonruhába öltözik a belváros, sck emelet magasságú feliratok, ábrák rajzolják a sötét háttér táblájára egy-egy cég gyártmányát, nevét. A reklám persze akkor hatásos, ha meglep, magához vonz. mellbevág. Ezt a hármas hatást kétségtelenül a Champs Elysées egyik metróállomásán, a Roosevelt-állomáson érzem legtcményebb formában. Világhírű festők képeit alacsonyítja le itt a mindeniható propaganda az üzleti célok szolgálatára. Picasso „Gitár és tükör” című képével a Saint Goben-cég hirdeti üvegfalait. Van Gogh „Esti kávéház” című alkotásával a Perrier RT pezsgőjét kínálják, Dufy képét egy férfi alsónadrágot áruló üzlet sajátította ki, Modigliani aktja a Rosy fehérnemű-cég reklámja. Igaz, Manet: „Ebéd a szabadban” című híres vásznát nem látom rek- lámplakátcfcon sehol sem. De nem hiszem, hogy a konzervgyárosok soká késlekednének e lehetőségek kihasználásával. Hírünk a nagyvilágban Két apró tciténet arról, hogy milyen is a hírünk a nagyvilágban. Mindkettő színigaz. A Louvre bejáratánál várakozunk, belépőjegyet vásárolnak számunkra. Az előcsarnok egyik szegletében tíz év kerüli kisfiú tartja a kosarat, s celofánzacskóba csomagolt földimogyorót kínál a látogatóknak. Később cda- sétál mellénk és a rövid nadrágon ok kíváncsiságával kérdezi: — Melyik országból jöttek? No, most próbára tesszük a sorsot, kinek is néznek bennünket — gondoljuk. S íey válaszolunk: — Találd ki! 44
