Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Jorgosz Szeferisz: Karcolatok egy nyárhoz (Vers: Fordította: Dudás Kálmán)
JORGOSZ SZEFERISZ KARCOLATOK EGY NYÁRHOZ — Kiadatlan szemelvén;* — Edgar Poe emlékének Evek, mint szárnyak. Min mereng a mozdulatlan holló? Min merengnek fák gyökerénél a holtak? A kezek színe olyan volt, mint a hulló alma És a nyomában támadt öblös mély hang. Akik utaznak, vitorlát és csillagokat rögzítenek, Hallgatják a szelet, hosszasabban, mint a szél a kürtcsigába zárt Másik tengeri közvetlen közelükben, semmi mást Nem hallanak ők, ciprusok árnyékában elveszett arcot, Érmét nem keresnek; nem tanakodnak magukban, Ha hollót látnak száraz ágon: vajon min mereng? Megült mozdulatlanul óráimon, kissé fennebb, Egy szobor lelke, melynek nincs szeme. Mi gyűlt halomba ebben a madárban! Elfeledett emberek milliói, elzilált arcvonások, Szétfejtett ölelések, tétova nevetések, Félbeszakadt munkák, csendes állomások, Szitáló arany eső nyomasztó álma. Mozdulatlan marad. Figyeli óráimat. Min mereng? Mennyi a benne lakozó láthatatlanokban a seb, Az indulat függőben az Utolsó Ítéletig, Alázott vágyak, földdel elvegyülök, Leölt kisgyermekek, hajnalra kimerült asszonyok. Ki tudja, mint nyomasztja azon a száraz ágon Gyökérzetét a sárga fának, s mint nehezedik más emberek Vállára, föld alá merült idegen arculatokra, Kik egy cseppnyi vizet sem vehetnek többé magukhoz. Ki tudja, hova nehezedik? Kezednek, mint vízben vagy tengeri üregekben Minden kéznek, gondtalanul könnyű volt a súlya, Tengert szigetekig, szemhatárig oly mozdulattal elsimító, Mint amilyennel egy sötét gondolatot hessent et az ember. Súlyos a síkság eső után. Min mereng A szürke égre meredő fekete láng, Az ember és emlékezete, A seb meg a sebet okozott kéz közt markolt fekete kard? A síkság elborult, nyeli az esőt, a szél elült. Lélegzetem ki-kihagy — ki teszi vissza a helyére? 38
