Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Kertész József: Feljebb a kaptafánál (Vers)
Emlékezés közepette — örvény — egy rémült mellkas Az árnyak közt, melyek vívódnak, hogy férfivá, nővé testesüljenek. Az álom és halál közt pangó élet. Kezednek mindig volt egy mozdulata a tenger álma felé, Az arany pók révületét becéző, Égitesteket nap felé ragadó mozdulata, Lehunyt szemhéjak, csukott szárnyak .. . Koritsa, 1937 telén. DUDÁS KÁLMÁN fordítása KERTÉSZ JÓZSEF FELJEBB A KAPTAFÁNÁL — Bakó József emlékének —• Kitárva lelked piros szárnyát elindultál a magasságba, mert akinek a lelke szárnyas, nem nyűg annak a sánta lába és nem nyűg annak a szegénység. Nem gát a törpék éles nyelve. Eljut a kéklő magasságba igaz éneket énekelve. Ügy, ahogy Te is eljutottál... — Elismerés, pénz, nem kísértek, csak vállad veregették volna, akik a térdedig sem értek. Elindultál a kaptafától, emelt, repített szárnyas lelked s példamutató életeddel a lelki sántákat emelted. Jártad a magad igaz útját, nem rémített se gúny, se börtön. Lelked fent járt a magasságban s dalod hallatszott lenn a földön. Pacsirta módján énekeltél. . . — Ruhád szürke volt, de a lelked fénylett, míg igaz szívvel, szájjal a mi dalunkat énekelted. 39
