Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Magyar Katalin: Tavak hallgatnak benned (Vers)
MAGYAR KAT ALAN TAVAK HALLGATNAK BENNED Zene áll közénk meg szél — nem sírtam még soha. Olyan az éjszaka, mint a pokol; egy csillag felhő-szárnyakat csatol sima vállára, utánad száll. Nem szeretem a szó-fűzte beszédet, csak a benned érő csöndességet. A csöndességed, meg a magányom, mely nélküled és veled szomorú. Nem tudok úgy élni, hogy Te értsd: ha mellettem állsz és indulsz tőlem el, egyszerre vagy távol és nagyon közel. Nem vagyok királynő, csak nő; egyszerű hajkoronám lebontom érted és kislány leszek, bukdácsolok a fűben, ez én vagyok, fogócskázunk a csillagok között, egyszer csak elmész . . . fehér zsebkendőt bontok, lobogtatok, megijedek a mozdulattól. Virágok érkeztek benned, fehér tulipánok, erdők érkeztek benned, sok szomorúság, tavak hallgatnak benned, messzeségek, hold barangol benned. Nem kérem nyugalmam, ez végtelenség. Poros utak futnak, összekapaszkodnak a lombok, ősz van. Velem voltál és nem láttalak, sorsomnak mégis megbocsájtalak. Kép vagy a falon, várás, egyedüllét, színek hatalma, egyszerűség. 37
