Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Barabás László - Z. Szabó László: Lakatos József kiállításáról
sorban, hanem a képszerkesztés belső törvényei. Néha fel kell áldozni a csábító optikai hatásokat a kép szerkezete, egysége, egyensúlya érdekében. A kiállítás egyik fő erénye éppen az egység, az összhang. A képek legnagyobb része a fent említett program alapján készült. Ebből az együttesből kiválik az a néhány kép, amely még az egri főiskolai tanulmányokat idézi, lágyabb, festőibb előadásmódjával, (Fák alatt, Sötét szoba, Fasor) de már ezekben is fellelhetők a későbbi időszak törekvésed. Lakatos festői alkotásának a konstruktív képek felelnek meg legjobban. Ezek közül ki kell emelnem az Ikva- parti kompozíciót, amely kitűnően dokumentálja azt is, hogy a sok bágyadt naturalista képecske után így is meg lehet látni és festeni Sopronnak ezt a valóban vászonra kívánkozó részletét. Kitűnő a „Gyár” c. kép kisebb-nagyobb mértani idomokból komponált formatömegeivel. Hasonló elgondolásból született, de még összefogottabb, tömörebb a „Falkompozíció”. A képek együttesében figurális kompozíció viszonylag kisebb számban szerepel. Ügy látszik az ember, a természet és a városképek mellett, még nem került a festő érdeklődésének központjába. Az alakos képek közül a „Téglagyárban” című a legsikerültebb, fanyarkás tört sárga, zöld, vörös színegyüttesével. Szigorúan komponált, egységes kép, ahol a festő nem törekszik az ember kiemelésére, a tárgyak teljesen egyenrangúak az emberekkel. „A kenyér ” zsákokat tartó parasztja hitelessége ellenére is több átgondoltságot, előtanulmányt igényel. Lakatost festői eszményei a grafikai műfajok közül a lino-metszés művelésének útjára vezették. Itt kiélheti magát, hiszen ez valósággal kínálja a nagy formatömegekkel való komponálás lehetőségeit. A mosonmagyaróvári metszetek kissé száraz, objektív előadásmódját felváltja egy igényesebb, minőségi fejlődést jelentő periódus, amelyben a remek, három darabból álló Szentendre sorozat is született. A „Bajai házak” és a „Bánfalva” mellett ki kell emelnem az „Este” című színes linót, amely finom színvilágával az egész kiállítás egyik legszebb darabja. Egy kiállítás mindig mérföldkő az alkotó számára, mellyel leméri eddigi eredményeit. Alkalmat ad arra, hogy tanulságaiból minél előbb kialakíthassa- saját festői világát, megtalálja lelki alkatának, vérmérsékletének legmegfelelőbb stílus kialakítását. Ez a kiállítás is bizonyára arra készteti az alkotót, hogy számvetést csináljon. A tematika kiszélesítésével, gyakoribb figurális ábrázolással olyan ember-központú művészetet teremthet, amely még közelebb áll mindennapjaink életéhez. Művészeti közéletünkben még a negyvenet átlépő festőt is a fiatalok közé sorolják. Lakatos a harmincon is innen van, elég ideje van arra, hogy hozzá fűzött reményeinket beváltsa. Barabás László * Van művész, aki egy táj bűvöletében tölt el egy egész emberi életet; van aki egy táj nyelvét hordozza, s minden művén átsugárzik ez a nyelvi örökség. Egyiket a természet béklyózza le, másikat az emberi tett. De így vagy úgy, meghatározható motívumként végigkíséri egész alkotói korszakán a művészt e jellegzetes vonás. Lakatos képei nékem arról árulkodnak, hogy az alkotóművész a kísérletezés, a saját formanyelv keresése közben is látszólag egy téma körül bolyong. A tárlat anyagát zömében házakról készült művek töltik meg. Hol 153.
