Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "A literátor" és Török Sophie
tatlan vegyületté erjed leikében, ez ad sajátos, „átélt” ízt a Kedveshez szóló versnek, s ez az érzés, amellyel „a szenvedésektől időnap előtt öregségre ítélt” Babits az asszonytárshoz, a nőhöz a félelem gátlásai nélkül közelíteni tud. Eggyé olvad vele, s így leoldódik róla a magány, az idegenség kínosan hordott terhe: Tiszta édesséq volt a lelked, az enyém tiszta keserűség. Óh, hogy öntöttem, hogy keverted, s egy erős Isten fújta tűzét — vak kovács — a bolond kohónak, mely ízek ötvényét koholta. Ki mondja meg ma már, mi volt a tied, s mi volt enyém? A szónak mily kémiája? Vert eleggyé összehulltunk, balga tömecspár. Keserű-eggyé, édes-eggyé, ezer-eggyé! Ki mondja meg ma már? Mert semmi azt nem tudja tenni sem szépidőnkben, sem telünkben hogy ezután ne fogna lenni halálig minden keserűnkben valami különösen édes, csúf bajainkban gyönyörű íz: sem hogy ne lenne minden édes nekünk egyszerre keserű is. így járunk keserédes ikrek, egyedül is örökre duplák. Szemeink elvarázsolt tükrök, füleink a visszhangot zúgják. Egymást foganjuk és szüljük egyre Lelkünk ízét keverve tarkán. Míg majd a végső lakomában elolvadunk az Isten ajkán. („Keserédes”) Végül, az élettől kifosztottan nem marad más, mint a nagy, kivédheteti- len rémülettől: a haláltól is védeni akaró asszonyi szeretet, jóság: Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek. Ami betűt ágam írt a porba, a tavasz sárvize elsodorja. Száradt tőke, unt tavalyi vendég: nekem már a tavasz is ellenség! Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, mint letört karóra a rózsák, rémült szemem csókkal eltakarni. . . Óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni! (Ősz és tavasz között”) Ez a hang a legigazabb, a lelke legmélyéről feltörő hangja Babitsnak; a szerelem, bár nem szenvedély, hanem keserédes elcsitulás volt csak, mégis sok szenvedését enyhítette meg, sokszor megvédte saját magától is, de lényén változtatni nem tudott. A lelki erő csodája, hogy a végső rettegésben is megállva, hős módjára nézett szembe a halállal. — Oltalmazójából hiányzott ez 76
