Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Farkas Imre: Föld és álom (Vers)

IV.

Eva! Eva! Számomra szültek földek és álmok. Zúgó tűzjelek lengve-lobbanó lángjában állva paranccsal, váddal, kínnal kiáltva hívlak: jöjj már, gyere már, Kedvesem! Visszhang se tér, elkésve sem.

Minden kiáltás kérlelőbb, nagyobb — minden hívásra némább a válasz.

Tűnő vonatok lépcsőin állasz, s én a sínbe-zárt kattogás vagyok.

V.

Éva! Éva! Még ünnepellek.

Szívem nyűtt bársonyán térdepelnek testem jöttödért esdő vágyai, de a szerelem nyoszolyólányai nem tornyozhatnak kontyot hajadból. Későre jár, fáradt harang szól:

,,Nem lön testté a vágy s a szeretet.”

A hamvadás hajamon araszol, arcom vájódó ráncot panaszol, és várja, várja örök kezedet.

VI.

Tudom, tudom. . . hiába ünnep; hiába élő magva a tűznek; hiába kínzó marka a présnek; hiába hite a jelenésnek.

Éhem álmából kilépő leány, lényed lényege: Korbács és Hiány. Azért építem hozzád életem, hogy e fájdalmas lázban alkotott, zengő és fehér hegyen a Napot halkuló, hűlő szívemre tegyem:

elégek, amikor elérhetem! —

és rr.égis, mégis, mégis, mégis.

54