Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Farkas Imre: Föld és álom (Vers)

FÖLD ES ALOM

FARKAS IMRE

I.

Kerestelek, mert látomások sarkantyúja kergetett, de — átok — a perc mindig másokkal érkezett.

Bír ám, az ifjúi emlékezet,

Szom.orún vádolt — hány éve annak!... —, ha elfogadtam hullt csókot igaznak.

Mégis szeretem a szűk éveket, ök tartottak meg éhes kamasznak, miattuk írok verset vigasznak, s gyúrom, szavakból, sejtett lényeged.

II.

Éva! Éva! Örökké hívlak.

Minden holnapbalendülő hídnak hídfőjén némán, szorongva várlak. Csengőjelzések, felnyíló zárak, váratlan levél, induló fények, érkező árnyak, szárnylendülések jósló jelében téged fogadlak.

Szétfutnak bennem halk rezdülések, s te nem: vagy magva a jelenésnek: sosem talállak, mégsem tagadlak.

III.

Éva! Éva! Harmat se hullog’.

Hiányom száraz kútjába hullok, szomjas panasszal mélyebbre ásom — tikkadt méh zümmög a kútrováson.

Néha megvillansz záruló résen: sajtollak kínzón, makacs-merészen megalvadt múltból, meg se szűrt mából, roppan a borda, sikolt a présem, s — minden szépségbe szétszórt egészem - hiányzol minden hordóm borából.