Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Cserhát József: Lámpa és szív (Vers)
Gyerekes és gyámoltalan vagy, de szíveden füvek fakadnak, s én nem léphetem ki hamis hiteddel hatalmadat is: gyanútlanul (de nekem ez kell!) segítesz, mikor idefekszel, benned csókolni-csalni meg sosem-volt szeretőimet. Kerítő vagy, s a szerelemben kezemre játszol magad ellen: ágyamba hozod a világ minden szűzét és asszonyát. LÁMPA ÉS SZÍV CSERHAT JÓZSEF Körülte, bent, a füstös esti csendet fölverve sírt a sok bogár, esengett és surrogott, és mintha falra borsót hiába szórunk, legtöbbször csak úgy szólt, A zümmögő szállt, láng volt már a röpte, de akkor is csak dúlt-fűlt, új körökre — fejét beverni — folyton új rohamra indult felé, s koppant belé a bamba! S mert megvakult: e körből — újra látni — ahol bejött, ott többé nem talált ki. A lámpa .égett. Fölötte olykor-olykor moccant a háló, azt szőtték a pókok, a hurkosat, hogy könnyen elhalásszák a gyermek álmát, álma csapkodását: a szárnyat! — Ö, ki tudná, merre, hányszor kerestél rést, sötétből felficánkolt, pihézo szárnyam! Föl-fölajzva, hajtva egekbe vágytál és csak falba martad a percek ívét: körömmel elbarázdált kapaszkodások véres, néma rajzát. A lámpa ég, és cserben hagyja többször a kis családot, félve füstölög föl. . . Még most is látom: has fölött ragasztott üvegcsövét, amelyben lángja csapkod.
