Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Cserhát József versei: Egy balatonszárszói mécsvirághoz. Kérdések
CSERHÁT JÓZSEF VERSEI EGY BALATONSZÁRSZÓI MÉCSVIRÁGHOZ A sínpár között gyerektenyérnyi zöld mutatja, hogy elkezdtél élni, hogy odalentről — a köveken át —• lelkendezel, te gyenge mécsvirág! Fejed fölött már vágtat a vonat, s még csak szele ér, olyan kicsi vagy, olyan alacsony! Te még most vagy úgy, hogy nem rémiszt, ha oda-visszazúg, ha száz mozdony jön, s percenként robog ... De egyszer ö jön. A te mozdonyod. S akkorra már te is a csattogó tengelyekig nősz: a talpfa alól magasodsz oda, hol homlokodat ütés éri — és szétrobban a Nap. KÉRDÉSEK Vágtál-e fát, mikor a baltanyélhez oda^agad a felrepedt tenyér? Mert fagy dühöng, mert álmosságot érez a szem., melynek fehérje nem fehér, hanem vörös: beléfütyült szelektől hullatja könnyét, minden könnye koppan csizmád fején; s egy jégcsap mint hegyes tőr villan feléd dermedten és nyugodtan. Gyújtottál-e gyufát koromsötétben — tudva, hogy az utolsót gyújtod el, által a gőgön és a büszkeségen, oda tartván, hol vaksötét fülel: az ág fölé, amely a földbe markol, s a rétek ingét durván tépi föl? ... Ott már a domb sem óvhat meg a bajtól, bár olyan, mint egy szívretett ököl. (1940)
