Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hegedűs András: Gárdonyi a nép emlékezetében
egész test zene. Minden mozdulat a zene kifejezése” (Szegény ember jó órája). S különösképpen osztozott bánatukban, tragédiájukban. Észrevette azokat a fájdalmas rezdüléseket, amelyek nem is annyira az arcon, mint inkább a lélek mélyén támadtak. Meglátta a parasztok kicsinek tűnő, valójában egész lényüket megrázó tragédiáit. Örömük is csendes, szolid öröm, fájdalmuk is tompított, halkra fogott fájdalom. Ezt írta: „A mi falunkban is vannak olyan történetek, aminőket regénynek szoktak nevezni. Csakhogy a mi regényeink nem olyan karikásak, nem olyan formásán megszabottak, mint a könyvregények. A mi regényeinknek többnyire csak eleje van meg közepe. A vége mindnek egyforma: csak egy fakereszt, amit letűznek a földbe a regényhősök feje fölé”. (Haragosok.) Gárdonyi megismerte, magára vette, hordozta a nép gondját, baját. Min-’ dig szomorúság töltötte el a szívét, ha Könczölnére gondolt, akinek öt gyermeke gyakran felsír éhesen a kenyér után. A nyolcéves Esztert is azért dédelgette, mert szánta, sajnálta, hogy már az uraságnál a nagyanyjával neki is kenyeret kellett keresnie. Amikor a gimnáziumba készülő Istenes Imre jövőjére gondolt, elborult a homloka. Tudta, mi lesz a gyermek sorsa a városi, úri iskolában: lenézik, megvetik, kigúnyolják származása miatt. Hollók fogják marcangolni a szívét, és a sok sértéssel, hátrataszítással keményre fogják taposni a lelkét. Ugyanilyen keserűség fogta el akkor is, amikor Kadari Juliskát és Soós Pistát, ezt az egymáshoz illő két fiatalt nézte. Gondolt robotos, szépségüket lesorvasztó holnapjukra, amikor verítékcseppeket kell hullatniok minden karéj kenyérért, s annak is a felét el kell törniük, és oda kell adniuk az adóba. A falu népe is észrevette, hogy a tanítója ajtaja és szíve mindenki előtt állandóan nyitva van, hogy mindenkit meghallgat, senkit el nem utasít. Gyakran kopogtak is a csizmák a tanítói lakás küszöbén. A becsapott, rászedett öreg juhász, Borza bácsi igazsága keresésekor Gárdonyi ajtajának kilincsére tette rá a kezét. A gyermeke jövőjét tervező Istenes Imrét is a tanítóhoz hozta emésztő gondja, apai szive. A tanító és a nép eggyéforrott a hétköznapok kemény munkájában, az örömök derűs perceiben, a szenvedések nehéz óráiban. Gárdonyi belelátott abba a kulturális sötétségbe is, amelyben faluja népe botorkált. Észrevette, hogy mennyi babona, hiedelem tölti el alaptalan félelemmel az életüket. Tanítgatni, oktatgatni kezdte az életük delén levőket, az az őszülőket is, hogy a tudatlanságtól megszabadítsa őket. Ebből a néppel való meleg együttérzésből következik, hogy a néptanító Gárdonyi parasztjai és parasztgyermekei között tudott igazán otthonosan mozogni. Olyan irányítójuk, tanítójuk volt. aki közéjük valónak tartotta magát. Ha asztalukhoz ült, ő is belekezdett a paraszti beszélgetésekbe. Társalgóit velük az időjárásról, az adóról, a hidakról és a képviselőválasztásról. Kadari Juliska eljegyzésekor a boldog parasztházban ő is úgy forgolódott, mintha családtag lett volna. Az urak társaságában azonban azonnal ránehezedett alacsony társadalmi helyzetének nyomasztó súlya. Ekkor mindig azt érezte, hogy ő csak olyan falusi tanító, akit távol a várostól, nagyobb urak híján, még befogadnak és megtűrnek a társaságukban. Nem tudott közöttük feloldódni, fesztelenné és magabiztossá válni. A báró kezet fogott ugyan vele, nyájas is volt hozzá, de Gárdonyi mégis kerülte a vele való beszélgetést. Amikor a bárónéval került össze, mindig azt érezte, hogy mérföldek vannak közöttük még akkor is, ha egymás mellett ülnek. A bárót ő is éppen olyan különc, érdekes, idegen és 143
