Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hegedűs András: Gárdonyi a nép emlékezetében
amit erre dobál, nem ez lesz szennyes, hanem a kend lelke! Ha van ugyan kendnek lelke!’"Az én falum novelláiban sehol másutt nem olvashatunk ilyen haragos, kemény kifakadást. Gárdonyi nem tűrte, hogy valaki a gyermek lelkét meg- vérezze még akkor sem, ha annak a léleknek a birtokosa egy feketebőrű cigány- gyerek. A megbántott kisfiút pedig így vigasztalta, miközben törölgette annak hulló könnyeit: „No, ne sírj, az a szó, amit Tóth Antal mondott, nem szégyenszó; csak azért sért téged, mert látta, hogy neked azzal fájdalmat akart okozni. Az gyakran megtörténik fiam, hogy rossz emberekkel találkozol. Ilyenkor mindig azokra gondolj, akik téged szeretnek.” (Boriska) Aztán nemcsak a gyermekek, hanem a kenyérért nagy harcot vívó szántóvetők tanítójának is vallotta magát. Kiment a mezőre, a mindennapi kenyér termőhelyére, és nézte illetődötten a parasztok munkáját. Részt vett örömeikben, csendes mulatozásaikban, derűs óráik üdítő boldogságában. Leült Kadariék ünnepi asztalához leányuk, Juliska eljegyzésekor. Gyönyörködött egykori tanítványa csillogó két szemében, boldog zavartságában, gondos sürgés-forgásában, himbáló könnyű járásában, cseresznyeszínű szoknyája kacér lengetésében, izgalom szépítette arcában. Figyelte az elbájolt legény visszahúzódó szótlanságát, apró barna szemének Juliska után futó pillantását. Bele-beleszólt a boldog szülők tervezgető szándékaiba, biztatgatta a jövő fátyola előtt remegő szívvel állókat (Ismerkedések), örült Szabó Magda és Csik Imre boldog családi életének. Gyönyörködött egymás iránti szeretetük finom, szemérmes megnyilatkozásában. Rajtuk felejtette a szemét, amikor az aratás ebédszünetében a körtefa alatt Csik Imre a felesége ölébe hajtotta a fejét. Kisinges, ölbeli gyermekük elaludt már mellettük. ,,A szép Magda egy fűszálat húzott olykor el az ura bajuszán. Imre be akarta kapni mindig a fűszálat. Játszottak, mint a gyerekek.” (Ebéd a körtefa alatt.) Elment a fonóba is, látni akarta, hogyan szórakozik, mulat faluja, népe. Figyelte ő is tágra nyílt szemmel a mesét mondó Fodor bácsit. Megjegyezte az öreg paraszt mesét élénkítő mozdulatait: feje biccentését, köhintését, pipájával tett integetéseit, mellveregetését, kigyúló arcát, hangszíne váltakozó árnyalatait. Olykor-olykor ránézett a hallgatók csodálkozásban fénylő szemére, a tízéves Burucz Bandi figyelemben felnyílt szájára. Látta a csókkal történő orsókiváltást, Kevi Imre és Fodor Lidi emiatti elpirulását (Megmutatás). Gyönyörködött az öreg paraszt magányos kocsmai mulatozásában. Figyelte, hogyan lobban föl az öreg inaiban rég elmúlt ifjúságának hamvadozó tüze. Szeme, egész lénye a mulatozó parasztra irányult, aki nótába kezdett, el-elmondott belőle egy-egy sort, közben ivott, pipázott, s ez alatt az idő alatt a cimbalom is holmi cifrákkal töltötte be a nóta közeit. Azután egyszer- csak a Garibaldi-nótára feligazodott az öreg. Levetette a bekecsét, kiállt a kocsma közepére, kezét a csípőjére tette, süvegét félrevetette, és táncra mozdult a cigány előtt. Előbb csak csöndesen lépett egyet hol balra, hol jobbra. A dallam bokrain hozzáütögette az egyik rossz csizmát a másikhoz. A fejét hol fölvetette, hol meg lehajtotta, s közben a derekát kevélyen ringatta. Minél tovább táncolt, annál mozgékonyabb lett. Már a süvegét is levágta a sarokba. A kezét egyszer összecsattogtatta, máskor a mestergerendán verte ki széles tenyerével a neki tetsző taktusokat. Az arca kipirult, és komoly maradt. Ősz haja előre-hátra lengedezett. Majd nekivadulva lejteni kezdett, és széleseket fordult a kocsma földjén. Látszott rajta, hogy a lelke is táncol. Az öreg parasztot figyelve ez a gondolat támadt Gárdonyiban: „Mennyi méltóság és költészet van a magyar táncban! A lábakban gondolatok és ötletek fejeződnek ki. Az 142
