Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Bárdosi Németh János: Szabó Lőrinc (Emlékek és jegyzetek)
Szabó Lőrinc akkor 35 éves volt, a „Különbéke” kötetének verseit írta. Költészetének mintha csappant volna lázadó heve, bár a „Különbéke” nem megalkuvást jelentett számára: keserűsége és undora a kapitalizmussal szemben nem enyhült meg soha, de versei közt már feltűntek a Lóci és Klára — versek, amelyek akkor igen népszerűek voltak. A ma már ismert két Szabó Lőrinc portré: Rippl-Rónai krétarajza és Bernáth Aurél akvarellje közt egy harmadikat kellett volna erről a korszakáról rajzolni. A festő — korban is — a kettő között festhette volna meg ezt a mongolos arcú költőt, aki versei fölé hajolva, hosszú fürtjeivel egy régi kínai költő arcát idézte fel. Illett is hozzá a felolvasott vers ázsiai tónusa: „és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármukat én.” ... (Dsuang Dszi álma) Németh László — ellentétben Szabó Lőrinccel — diákos, vagy inkább papos külsejű volt, akinek egész magatartása az etikus embert mutatta. Szabó Lőrinc nem lázongott az est sikertelenségén, Németh Lászlót lehangolta a dolog. Szabó Lőrinc könnyen ráállt arra, hogy a megjelent közönséget nem kell „becsapni”, s invitálásomra a Kultúregyesület ún. zenei próbatermébe átterelve, (amely nem 4—500 ember befogadására készült) végül is egészen intim hangulatú lett az est, amelyen aztán Németh László is felengedett és előadást is tartott. Az én bevezetőm pironkodásból állt, korholtam szülővárosomat, hogy cserben hagyott bennünket éppen ezekkel az írókkal. Sajnos, az előadásom is elkallódott az említett körülmény folytán, pedig jó lenne most — közel 30 év távolából — ellenőrizni, hogy mit tartottam akkor róluk: az új magyar líra egyik legnagyobb alakjáról, s a forrongó, apostolkodó Németh Lászlóról, a ,,Tanú”-korszak idején, amikor az új irodalom már frontot alakított ki a régivel szemben: a földreform és a demokratikus átalakulás követelésével. (Nem szólva József Attila szerepéről, aki Szabó Lőrinc után nemcsak a lázadó rapszódiákat írta, hanem a tudományos szocializmus fegyverzetével harcolt verseiben a „világ tudatos” átalakításáért.) Szabó Lőrinc iaz esten négy-öt verset olvasott fel. A Különbékével kezdte, a Sivatagban, a Dsuang Dszi álma és a Nyitnikék címűekre emlékszem. A közönség kérésére aztán elmondta a Lóci óriás lesz című versét is. Igen agitatív erejű versmondó volt, versei lényegét hozta ki szaggatott, de nem monoton versmondásával. Nagy sikerrel szerepelt, akárcsak Németh László: Ember és szerep c. könyvének felolvasott részletével. Az előadásért — a vasúti jegyen felül — 50—50 pengő (honoráriumot fizetett a Társaság, amely akkor — a „havi 200 fix” világában —- egy heti keresetnek felelt meg a magunkfajta szegény költők életstandardjában. Utána kikísértük őket a vasútállomásra és bizony most értem meg az áldozatvállalást, reggelig bumliztak Budapestig. Németh László pedig beteg is volt, hosszabb időt töltött Olaszországban és előzőleg az előadás későbbi időpontjára kért halasztást levélben. Pável Ágostonnal (ő volt az Irodalmi Társaság alelnöke) az előadás után lemondtunk a vezetőségről és egyben kiléptünk a Társaságból is. Nyilatkoza135
