Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány
Vagy nem szép Jeve az, ki szenved e helyen? És micsoda ember, ki érte megyen? Én, Csaba vagyok az s inkább sírom legyen, Vad farkasok gyomra, mint Jeve szenvedjen.” Csaba rájön, hogy neki magának kell eldöntenie és megoldania azt, hogy az eléje tárulkozó életaszpektusok közül melyik válassza és vállalja önmaga számára. Hogy választása és vállalása indokolt és kiérlelt legyen, most a kettős arcú élet másik oldala, a csodásán szép fordul hívón eléje. Az életnek förtelmes, ocsmány, szennyes, ijesztő, rejtett, sötét, sírón-rívó, sziszegő, öldöklő, böfögő; tekergő, rémítő, hempergő, könyörtelen, undorító, tisztázatlan, fénytelenül tenyésző, bozótos-erdős-tengeres s önmagát faló és fölmutatott arca után most dialektikusán, a valóság mozgását hűen követve ellentét páráiban, föltárul a szép, a vonzó, a csábítóan csalogató, formájával és tartalmában bűbájosán igéző, szelíd bájú, csodás epedő, csendes, tiszta, ragyogásában mosolygón és ártatlanul játszadozó, varázsával foglyul ejtő másik arculata is, a műben most következő, kettős vonatkozású és értelmű legnehezebb jelképeken a világ- irodalom egyik különös és merész részecskéjeként, hogy életvállalásra, továbbvitelre igézze a bensejében vívódó és latolgató ifjú Csabát, mint minden ifjú embert legalább egyszer, de általában többször is válaszút, vagy válaszutak előtt életében. Az önmagától elundorító élet elég erős ahhoz is, hogy magához láncoljon. Olyan élő nincs, aki ezt a válaszutat megválaszolás nélkül járhatná meg. Vagy egyik, vagy a másik. Minden egyedi, konkrét személy először létével, másodszor életvitelével és magatartásával hiteles tanúja annak, hogy rajta az életnek melyik arculata nyert érvényt, az elutasító vagy a vállaló-e? A világtapasztalat és gyakorlat a vállalót igenli, mert az élet a maga ellentét-párainak, ellentét-tartalmainak, ellentét-sarkainak, a férfinek és nőnek az egymásban s egymással történő dialektikus feloldásában nyer konkrét megvalósulási lehetőséget és formát. Ellentét-párainak feloldásával valósul meg, ölt testet, szüli meg önmagát. A férfi és a nő, az élet ellentét-párái, a világ dialektikus mozgásában eszközei egymásnak az életért, az életfolyamat biztosításáért. A férfi és a nő éppúgy eszköze az életnek, mint a szerelem mindkettőjüknek. Azt mondottuk az előbb, hogy az önmagától erősen elijesztő élet még erősebb ahhoz, hogy magához láncoljon. Az életfolyamat lánca a szerelemben valósul meg és ezen keresztül teljesedik ki. A szerelem egymásnak elcsábuló sarkai, eszközei: férfi és nő, s rajtuk keresztül munkál az életnek. A szerelem az élet nagy rászedője és kerítője, nemcsak emberben, hanem az egész élő, szaporodó, párzó világban is. Ennek a férfifogó és nőkergető űzetésnek csábosán varázsos eszközei vannak: nőnek a férfiben, s férfinek a nőben. A Tündérvölgynek tündérhatalmával viszálkodni kívánó Csabája párzásra érett magányában kibontakoztatja maga előtt nagy erotikus vízióját, szexuális igézetében és döbbenetében. Megjeleníti látomásával a Tündérvölgyet, a kettős értelműt és vonatkozásút titokzatos hosszú képsorozatban, mely sorozat az egész epyllionnak éppen a felét teszi ki. Ezért nem is idézhetjük ide a félművet jelentő terjedelmében, hanem csak nélkülözhetetlen soraival. 127
