Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány
el a hexaméteres formától. Így teljes értelmű magyarázatot nyer eljárása, amely egyébként megmagyarázhatatlan volna. Most, hogy a trilógia tartalmi és formai sajátságait megidéztük és tudatosítottuk, könnyen beláthatjuk, hogy Vörösmarty művészi tudatossággal lépett át a látszólag elhatároló műfajkorlátokon és a trilógiában a szerelem-probléma szintézisét írta ki életviharzó önmagából, önmaga megmentése céljából elsősorban. Az ifjúság szerelmi viharzása velejében a Csongor és Tünde komplexumban véget is ér. Amit a trilógián kívül a szerelemről ír, az részint előgyakorlat a férfi és a nő, az élet és halál (mert a szerelem egyben a férfi és a nő, e kettő pedig az élet és halál tényét, dialektikus egységét hordja magában) problémakör megoldásához, részben pedig utórezgése lelki földrengéseinek és vulkáni kitöréseinek. Késő vágy, Ábránd. Bátran állíthatjuk, hogy az igazi Vörösmarty az ifjú Vörösmarty volt. Harmincéves korában, ifjúsága delén, a Csongor és Tünde megalkotásával ért el csúcspontjához alkotó géniusza. Ami utána jött, „a férfimunka” költészete mesterség dolga volt csupán. Nem számítva ide utolsó költeményeit, amelyek egyébként is az ifjú Vörösmartyhoz tartoznak szervesen. Ezek elmondása után visszakanyarodhatunk most már a szerelem-trilógia második tételéhez, a Tündérrölgynék elhagyott részéhez, ahol Csaba új feladata, a férfi és a nő, az élet és halál talányának megoldása előtt áll. Itt nincs támpontja, mint volt Döngöre ellenében azelőtt. Valóiban a nőhódításra hergelt férfinek soha sincs biztos támpontja nője szándékát illetőleg. S ez rosszabb minden nyílt ellenségnél, mert ezzel fel lehet venni a harcot, de a látatlannal nem. Jeve pedig tündéri uszályaival együtt ilyen felmérhetetlen ellenfél Csaba számára. „Jő és eltűnik” s másokkal mulatozik, enyeleg s pajzánkodik. Ezt látva, Csaba könyörögve fordul Jevéhez, hogy ne higyjen hizelkedők zsizsere hadának, mert az idő szalad s közben elvirul üde fiatalsága s hervataggá válik élete. De Csaba csakhamar belátja, hogy itt szó, könyörgés, rimánkodás nem sokat használ, ezért erős esküvéssel tettre szánja el magát. „Nem jövök előbb meg s máskép mint Jevével, Fölverem a tündért apám fegyverével, S bár lenne tovább mint gondolat mehet el, En elmegyek hozzá, s megjövök Jevével.” Csaba mielőtt véglegesen elindulna nőszerző útjára, megölt ellenfelét, Döngörét sírjába helyezi előbb, aztán fölmegy Jeve atyjának, Dalmának a hajlékába, hogy megoldja annak gúzsolt kezeit. E jelképes aktus azt jelentené, hogy Csaba, a szellem embere legyőzte, megölte már Döngörét, a Karok és Rendek kiváltságos világát, így Dalma fölszabadult kézzel, szabadon cselekedhetne már, azaz: Csabának adhatná leányát, Jevét. De Dalma nem engedi feloldani megkötött kezeit. 124
