Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Horváth László: Gázló (Elbeszélés)
A rakétajelek után öt perccel indul a mi rohamunk az ellenséges lövészárkok ellen. Ekkor vegyék tűz alá és semmisítsék meg tüzérségüket. A parancsot ismételje meg. Miután Sevcsenkó megismételte, a zászlóalj parancsnok kiadta a parancsot: — Végrehajtani! — Aztán a századparancsnokokhoz fordult: — A túlsó parton azonnal felfejlődünk. Én a második századnál leszek. Egy piros és egy zöld rakétajelre tüzet nyit a tüzérségünk. Öt perc múlva támadunk és kiverjük az ellenséget állásaikból. Az első és a harmadik század folytatja támadását nyugati irányba. Feladatuk megsemmisíteni az ellenség tüzérségi állásait. A második század déli irányból támadja Kiskanizsát, betör a városba és találkozunk a templom előtti téren. Titárenkó vöröskatona, hozzám! Zászlóalj futólépésben előre! A zászlóalj, szuronyt szegezve, alig érte el az országutat, mikor a mindinkább erősödő géppuskaropogásba belebömbölt a német tüzérség. A második század élén rohant a zászlóalj parancsnok. — Elvtársak! hős a ti parancsnokotok — kiáltotta oda a második századnak Zabin, a zászlóalj politikai tiszt. — Nézzétek, magára vonta az ellenség minden fegyverzetének tüzét, hogy mentse a ti életeteket! A zászlóalj mint a lavina zúdult le a cselédházak melletti lejtőn. Zsárin géppuskás csoportja visszavonult, útközben le-leadva rövid sorozataikat, már elérték a kápolnát. Most onnan kotyogott a géppuska. Sztárcsenkó gárdaalhadnagy egyedül maradt. Már több sebből vérzett, mikor megindult a föld körülötte. A közelben robbanó egyik gránát légnyomása a földre terítette. Szeme, szája tele volt nedves földtörmelékkel. — No, ebbe a tölcsérbe úgy sem találtok egyhamar — mormogta és belevetette magát az alig fél méter mély lyukba. Forró föld perzselte véres kezét. A hasa táján égést érzett. Egy áttüzesedett gránátszilánkon feküdt. A robbanásoktól származó gázok megülték a környéket. A korahajnali hűvös szellő sem bírta elsodorni a fojtogató levegőt. A fiatal parancsnok nyakig sáros volt. Rohanás közben valahol elvesztette sisakját. Az izzadságtól arcába lógott szőke haja. Szemfehérje vérbeborult az erőlködéstől, de folytatta a harcot. Mint a megszállott lőtt, futott, kézigránátot dobott. Már a harmadik tár is kiürült. A negyediket illesztette géppisztolyába, az utolsót. — Most már egyes lövéseket kell adnom, vagy legfeljebb rövid sorozatokat — gondolkodott. — Eddig már több mint harminc perc óta folyik a harc. — Felugrott és rohant. Egy gránát a sok közül elseperte. Nem érzett légnyomást, csak mintha a lábát ütötte volna ki valaki alóla. Sztárcsenkó figyelni kezdett. Soha ennyire élesen nem tudta meglátni a gránátok robbanását. Az idegekig ható, hátborzongató vijjogás után ért földet a lövedék. Az érintkezési helyen fehér volt a villanás, majd felfelé citromsárga és vöröses, végül beleveszett az éj indigókék színébe. A föld és rothadó füvekkel kavargó levegő fojtogatni kezdte. Sztárcsenkó felugrott és futni akart. Azonban mikor bal lábára lépett, 74
