Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Horváth László: Gázló (Elbeszélés)
az életbe akarja őket vinni. Hanyatt-homlok ugráltak ki az árokból, hogy kövessék parancsnokukat, de ebben a pillanatban megszólaltak hátuk mögül a géppuskák és veszettül ontani kezdték a tüzet. Ki szó nélkül, ki jajgatva bukott el. A géppuskák mind veszettebbül ropogtak. Az SS-ekkel megrakott lövészárokban berregni kezdett a tüzérségi felderítő távbeszélő készüléke. — Mi van ott Hoschke? Alszik maga? Főbelövetem! Azonnal jelentést kérek! — pattogott a Felsőmezőn elhelyezett tüzérezred parancsnokának hangja. — Herr Major, jelentem, a tankcsapdától északra a 21—10-es mezőben rengeteg orosz. Egyelőre géppisztolyból és géppuskából lőnek. Ügy látszik nincs tüzérségük és így előkészület nélkül akarják meglepni vonalunkat. Záró tüzet kérek a partunk elé... Igen, zárótüzet. A mi egységeink feljebb vannak. A part közelében magyarok vannak, de értük nem kár. A 21—10-es mezőre pedig pergőtüzet. Már olyan puska- és géppuskaropogás volt, hogy az őrnagy nem értette szavait. — Ismétlem, per-gő-tü-zet — szótagolta Hoschke hadnagy. Brunner sturmführer kikapta Hoschke kezéből a kagylót: — Mit magyaráztat magának annyit? Lőjön, a fene egye meg magát! Minden wehrmachtbelit le kell lőni, mint a kutyát... ne ugasson annyit, hanem adja ki a tűzparan- csot, az anyja... Nem érdekel! Lőjön már maga marha, mert hátraküldöm két emberemet és magát lövetem le. Himler nevében parancsolom! Érti maga hájas ökör? Egy hadosztálynyi orosz van az orrom előtt. Magát teszem felelőssé a kudarcért!... Két perc sem múlott el, mikor mintha a föld indult volna meg, úgy záporoztak a repeszgránátok a 21—10-es mezőre. Valamivel alacsonyabban visítottak a zárótűznek szánt lövedékek. Egyik-másika a vízbe csapódott és nyomukban hatalmas vízsugarak szökelltek a levegőbe. A szertefröccsenő repeszdarabok tépték, szaggatták a holt és sebesült magyarokat... cfc * — Gárdakapitány elvtárs! — jelentette az erdőbe érve, levegő után kapkodva Titárenkó vöröskatona. — Jelentem, hogy Sztárcsenkó gárdaalhadnagy elvtárssal megtaláltuk a gázlót. A gázló szélessége majd tíz méter, mélysége százötven centiméter. A gárdaalhadnagy elvtárs visszamaradt három vöröskatonával és egy géppuskával, hogy fedezze visszavonulásomat. Valahogy felfedeztek bennünket az én hibámból... — Értem, azonban a víz mélysége, megítélésem szerint, százhatvanöt centiméter is lehet — állapította meg a zászlóaljparancsnok, szemlélve Titárenkó csurom-vizes ruháját. Ebben a pillanatban lépett oda Sevcsenkó alhadnagy, a zászlóaljhoz vezényelt üteg parancsnoka. — Jelenthetek gárdakapitány elvtárs? Az üteg elfoglalta a kijelölt terepet. Jelentem még, hogy a mi partunkról valakik géppisztolyból és géppuskából tüzelnek a fasisztákra, állandóan helyet változtatva. — Egyelőre figyeljék az ellenséges géppuskafészkek és ütegek helyét.. Egy vörös és egy zöld rakéta jelre nyissanak tüzet és semmisítsék meg azokat. 73:
