Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Csordás János: A fiú tűnődése apjának lecsukott szeme előtt (Vers)

CSORDÁS JANOS:

A FIŰ TŰNŐDÉSE

APJÁNAK LECSUKOTT SZEME ELŐTT

1.

Bár most tavasz van, az örök dér kivirágzott a szíveden, pihen a szipkád, borotvád, a Mama elteszi csendesen, ruháid lógnak rendben a válltartós fogasokon, üres a vesszőszék, én ültem bele roskadtan, hallgatagon, tűnődve, hogy szótlan távozásod valahogy megértsem, viaskodom vallással, tudománnyal, már egyiket sem értem, nem vállalom a szalmafödelű csöndet, a béna belenyugvást, a létentúli fények jelzőtlen, semmi-szín ragyogását, s túl a Mindenen fölrémlő arcod örök-maradó mását;

A sejtek mögé furakszom, az értelem válaszait lesem, s azon túl: a logikán-onnani világot faggatom-kérdezem, megidézem szerveim határtalan, végső látomásait, s ha borzadok, segít talán majd az is valamit, hogy akit szerettem: Apám, megszólalsz a köd-világ kupola alatt, s felgyújtod bennem reményből rakott csillagaimat, leülsz velem az Űr egy elhagyott padjára, a holdhoz közel, rekedt szavaid hallgatom, s talán rágyújtunk ott is csöndesen, szemeddel végigsimítod a rögös földi világot, s megtett utadat mégegyszer — énvelem — végigjárod, elmondod titkaidat, a sorsod, hogy engem megsegítsen kétségeimből a ködből, vágyból, sejtelemből szőtt Isten.

2.

Szeretted a tavaszt, a gyémánt-kancsós habzó söröket, a friss vasárnap-reggelt, a sajtot, a retket, az almából bicskával kivágott gerezdeket, őz-léptű lányok farán lesimuló, lent meglengő szoknyát, kocsma-kertek nyári, késő-délutáni hegedű-hangját; emlékeid: a szénporos nadrág, olajos nyomdász-köpeny, a kis pénzes boríték, a szombat-esti ünnep

a. hajdan-volt Budán, a kis lakásban, mikor még én sem voltam, az is kísért, — ha a cigány húzta s elrévültél aranyló borokban, s mikor már voltam, s tudtam, hogy a férfiak