Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához
népzenére irányította, és méginkább az ebben rejlő műzenei lehetőségek megteremtésére. A harcot több fronton kellett egyszerre vívnia: először zenei életünk gyarmati helyzetének a megszüntetése terén, másodszor a hazai zenei közvélemény megváltoztatása terén, s harmadszor olyan műzene megteremtésével, amelyik sajátos népi indítású és karakterű lesz, de egyben az európai műzene magassági szintjét is eléri. Ez a többfrontos harc elválaszthatatlanul összefonódott benne. Népzene-kutató programjához több tényező sikeresen találkozott össze De közülük legfontosabb a nép újbóli, illetve újarcú felfedezésének történelmi pillanata, amelynek ideológiai és politikai zászlaja Ady Endre volt, fajtájának lírai szintézisével, kivitelezői pedig Szabó Dezső romantikus, túláradó expresz- szionizmusával, tehetsége tömérdekségével és fantomos koncepciójának határtalan arányával, Móricz Zsigmond csupa-ösztön, erőszakra hajló, dúvad parasztjaival és egyben realisztikus látomásaival, majd valamivel később, de legmélyebben Kodolányi János reális népi szintézisével, „kísérteties valóság-idézésével”. Ma már könnyen megítélhetjük, hogy Bartók a felsoroltak közül kikhez áll legközelebb vagy akár fordítva, a népfelfedezés terén. Megítélésünk szerint Kodolányihoz. Egyikük sem csinált zajos programot a népből, hanem mindegyikük egy belsőleg vállalt, de nem dobravert feladatot oldott meg életművében. A magyarság etnikumának olyan mély ismeretére, olyan szisztematikus feltárására kettőjükön kívül egy alkotónk sem jutott el odáig, ahova ők eljutottak sajátos művészi területeiken. Kodolányira vonatkozóan hivatottnak érzem ezt megállapítani, Bartókra vonatkozóan pedig álljon itt a zenei szakember megállapítása: „Vannak századunkban nagyobb méretű szintetikus törekvések is, öntudatos társadalmi magatartás esztétikai meggyőződésének eredményei. A Szovjetunióban Prokofjev életművét számíthatjuk a program legkövetkezetesebb megvalósítói közé, Franciaországban pedig Honegger próbálta összefoglalni mindazt, amit az európai zene hagyományai tartalomban és formában ránk örökítettek. A legnagyobb szabású szintézis azonban éppen a Bartók Béláé, aki — Szabolcsi Bence szavaival élve — valóban interkontinentális méretű szintézist hozott létre, a népek zenéjét Európán jóval túlmenő körből egyesítette jövőbe tekintő művészi világképében.”14 Ezen az interkontinentális méretű szintézisen belül minket közelebbről a magyar szintézis érint, amelyik éppen Kodolányival rokonítja Bartókot. Magyar szintézisének ugyanis más a funkciója, mint az európaiénak. Már az előzőkben utaltunk rá, hogy európai szemszögből Bartók ugyan lezárta a modern zeneirányzatok egyik ágát, a folklorizmust, de magyar zenei szempontból folklorizmusával teljesen új korszakot nyitott. Dialektikusán zárva le tehát e kérdést, zárt is és nyitott is korszakot, de más-más korrelációban. Bartóknak az új magyar zenei korszakot nyitó folklorizmusa azonban nem antifasiszta humanizmusából fakadt, hanem a század elején jelentkező és benne is öntudatosuló nacionalizmusunkkal függött össze. Saját írásai igazolják ezt. Már egészen fiatal korában is igen nagy volt benne az ideológiai és politikai tudatosság. Ez azonban ekkor még nem az antifasizmus irányába működött. Semmi szükség sincs a történelmi tények ferdítésére vagy elhallgatására. Bartók ekkor fiatalos elhatározásával és az előző század nagy reformereinek a szellemében és példája szerint, valamint művészi csalódásai, és ezekkel egybeesőn az ősi kultúrhagyatékok jelentőségének felismerése alapján fogalmazza meg 117
