Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához
művészeti ágazatunkban és legkevésbé a zenében. A zenei kolonializmus alól való megszabadulás, önállósulás gondolata a korabeli társadalmi légkörnek, közhangulatnak, erősödő nemzeti áramlatnak megfelelően, a XIX. század legvégén, de méginkább a XX. század elejére érett csak meg. Mielőtt a szót újra Bartóknak adnánk át, hadd idézzek idevágóan egy tárgyilagos külföldi, német szakírót, Richárd Petzoldt lipcsei professzort, aki ezt írja:5 „Bartók személyi és művészi fejlődését nem érthetjük meg, ha nem tudjuk, milyen társadalmi és politikai konstelláció uralkodott a századforduló táján és ettől kezdve az első világháborúig Magyarországon, mert Bartók útja mint művészé, meg mint emberé is olyan volt, mint minden nemzeti és haladó szellemű honfitársáé. Magyarországon, eredménytelen kísérlete után, amelyben az 1848—49-es európai forradalmak hatására a Habsburg Ausztria uralma alól akart megszabadulni, itt is, mint más országokban, a politikai közömbösség és lemondás terjedt el. A jómódú polgárság megtalálta a maga mentsvárát (menedékét) az elnyomókban. Mindenekelőtt a városokban nem volt érdeke magyar nemzeti kultúrát teremteni. Úgyhogy Bartók még 1934-ben is ezt volt kénytelen írnia:6 „A magyar előkelő közönségnek 80—90 százaléka engem és munkatársaimat még most is egyenesen hazaárulónak tart, mert a magyar falvak zenéjét tanulmányozom és propagálom (ahelyett, hogy a magyar nótának nevezett műzenét művelném)”. Éppen úgy, ahogy a cseh Smetana a 60-as években és körülbelül ugyanebben az időben Muszorgszkij és barátai Oroszországban felismerték, hogy az ember szellemi felszabadulása egybeesik a politikaival, és hogy ebben a folyamatban a zene a nemzeti érzés kialakításában és erősítésében különleges fontos szerepet játszik, Bartók is már egészen fiatal éveiben érezte, hogy Magyar- országnak is ki kell vívnia a kultúra területén a maga önállóságát, és hogy a zenének ebből adódik nagy jelentősége. Az több volt, mint csupán ifjúkori előleg-megnyilatkozás, ha ő nemzeti viseletben sétálgatott Budapest utcáin, és ha ebben az öltözetben a hangversenytermekben is megjelent. Környezetében félreismerhetetlenül egyre világosabban felismerte a magyar nemzeti muzsika lényegét.” Mi ugyan ennél jóval differenciáltabban ismerjük és ismerhetjük hazai viszonyainkat, de a lényegre Petzoldt is világosan rátapint. De most adjuk át a szót magának újra Bartóknak: „Akkoriban (1900-as évek elején) éledt Magyarországon az az ismert nem.- zeti áramlat, amely a művészet területére is átcsapott. Arról volt szó, hogy a zenében is valami sajátosan magyart kell teremteni.”7 Azt hisszük, nekünk js felesleges azt itt kifejteni, annál is inkább, mert már részletesen kifejtették mások,8 hogy mi volt ez az ismert nemzeti áramlat, amelyről Bartók beszél. De annál fontosabb e megállapítására figyelmet szentelnünk, mert enélkül valóban nehezen érthetjük meg Bartók indulását, különösen zenei folklorizmusa terén. Folytatva előző idézetét halljuk újra Bartókot: „Ez az áram engem is elért, s figyelmemet a népzenének tanulmányozására irányította, jobban mondva arra, amit akkor magyar népzenének tartottak.”® Elég e néhány utalás, hogy egy lényeges kérdést megvilágítson. A század- eleji nemzeti felbuzdulásunk szellemében és szemléletében feltehetőleg Ady hatására Bartók a magyar zenei élet háromszázéves kolonializmusának a felszámolását t űzte ki egyik életcéljául. Ady ösztönző hatása — szellemi ösztönzésre gondolunk — biztosra vehető, mert erre a jelenlegi gazdag, de feldolgozatlan és rendszertelen, néha kaotikus Bartók-irodalom alapján is találunk konkrét bizo115
