Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Debreczeni Imre: A hetedik műszak
ha megjön. Ezután már mindig segítek a ház körül, lesz időm bőven. De azért nem voltam nyugodt mégsem. Tartottam Annustól. Késősen jött meg, rosszkedvűen. Valami türelmetlen vevővel szólalkozott össze az áruházban, ahol újabban dolgozik. Végighallgattam, arra várva közben, hogy észrevegye buzgólkodásomat. Nem vette észre. A maga bajával volt elfoglalva. Egyre azon töprengtem, hogyan kezdjem el. Majd megfogom a kezét, mint valamikor az első években . .. De hiába rugaszkodtam neki háromszor is, nem sikerült. Majd lefekvés után ... Sokáig forgolódtam a megfelelő szavakat keresgélve. Mire megtaláltam volna, Annus már aludt. Bámultam a sötétet, színeztem a jövőt, aztán megkönyörült rajtam a kimerültség. — Egész éjjel beszéltél. Mit álmodtál? — kérdezte reggel Annus, miután felöltözött. Szavaiból nem érzett az érdeklődés. Már befejezte a takarítást, s éppen a körmét lakkozta. Mióta az áruházban dolgozik, lakkozza a körmét. Akkor elmondtam, hogy álmomban újra esztergályos voltam, majd kissé szorongva ugyan, de megkérdeztem. — Mit szólnál, ha a valóságban is újra így lenne? Együtt járhatnánk moziba, színházba ... — Szamárság! — mondta Annus. Fel sem nézett, lakkozta tovább a körmét. Ha arcul csap, sem fájhatott volna jobban. — Márpedig hamarosan így lesz! — mondtam ki elszántan. — Visszamegyek az üzembe, gépre! Felkapta a fejét, bámult az arcomba, mintha háborodott volnék. Én mosolyogtam, s nyúltam a keze után. Ingerülten elrántotta. Csak állt, állt, óriásivá tágult szemmel, s mikor nagysokára megszólalt, egészen mély volt a hangja, szinte már férfias. — Megfúrtak? — Ugyan ... magam döntöttem így, mert... Szavamba vágott. — Nem igaz! Engem nem csapsz be! — majdnem sírt már. — Lemondtam, mert nem győzöm. Tudod az egyesítés miatt... — És az érettségid? Hát ezért tanultál? Ezért, hogy most félrehajítsanak mint egy __mint egy csutkát? M ár sírt. Nem a fájdalom, a bosszúság csalta szemébe a könnyet. — Az érettségi nem minden... Ekkora üzemben mérnöknek kellene lennem... — És miért nem vagy az? — kiabálta. — Mondtam én egy szóval is, hogy hagyd abba a tanulást? Nem biztattalak, hogy folytasd? Nem kíméltelek meg minden házimunkától? Tudtam én, hogy így lesz... — De Annus kérlek... Annuska ... — nyúltam a kezéért. — Két hónap múlva negyvenhárom leszek, Annuska. — Batai ötvenkettő, mégis egyetemre jár. Mindent megtettem idehaza, csakhogy te tanulhass, vihesd valamire ... — De Annuskám, attól még nem leszek kevesebb, hogy újra esztergálni fogok. Neked is jobb lesz. Többet lehetünk együtt... — Ki vagyok segítve a te segítségeddel... És ha eddig el tudtam járni színházba egyedül, tudok ezután is... és tudd meg, nem vagyok hajlandó olajos rongyok lötykölésével tönkretenni a vasárnapjaimat, meg a kezemet — s körmét nézte, gyöngyházfényűre lakkozott körmét. — Mit fogok mondani 106
