Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Farkas Imre: Zöld fényben (elbeszélés)
tatott „háborúk” idején, amikor összekötözve, fekve tűrnie kellett, hogy a kibontott nadrágokból kibúvó gonosz kis csapok lepermetezzék. A pulthoz sietett. — Idefigyeljen!... Az újságárus nyitott szájjal és hunyorgó gyulladásos szemekkel nézett rá. Majdnem láthatatlanul reszkető feje a vállára nyeklett. Látott sok ilyen félvak, sokkos embert légitámadások után a festő. — Mit parancsol? — kérdezte az újságárus nehéz, hurutos hangon. — A Fotót kérem — válaszolta elpirulva, és nem fogadta el a visszajáró pénzt. A lány a büféhez ment, s az ujjával mutogatta, hogy mit kér. Amint a csomaggal visszasétált, figyelmesen megnézte a férfit. A szépformájú test, az idomok hengeres nyúltsága, a nyílt nézésű zöld szemek maradéktalanul teljes nőt láttattak. A festő a rálelés felnyílott ajtajában állt, s nézte a leányt. Testének minden hajlatára emlékezett. Köldöke kicsiny, szemérmes vonal, mint a játékbabák ajka, s a gerincén, remegő vízfolyásként villan a pehely. Amikor arcába lebbent a lány illata, bőrének idegvégződései a test ismerős melegét is idézték. Meghitt beszélgetések folytatására érzett indíttatást; vágyat együtt olvasott könyvről véleménycserére; közösen fogyasztott ételek jó ízére, hallgatva együtt csodált tájak, zene és képek utáni meghatódott hangulatra emlékezett, s már bizonyosan tudta, hogy az ismeretlenből érkezett másnemű ember, testének és tudatának tragikusan egyetlen kiegészítője. A lány az órájára nézett. Felvette a bőröndöket, és elindult a pécsi autóbusz felé. Sétáló léptekkel haladt, karjai oldalához simultak, fejét kissé előredöntötte. Az anya elmaradva lépkedett utána, A festő a teljesült elrendelések áhítatával vette meg a jegyet és elindult az angol nők után. Látta, amint a lány a sportolók és álomalakok könnyedségével fellép a kocsiba. Érzékien villanó bokája alig valamivel lehetett vastagabb a tökéletesnél. A nap a fák fölé emelkedett és megvilágította az autóbusz belsejét. A nyitott ablakon beömlő fény józan volt, kegyetlen. A dolgok és emberek a rendeltetés, foglalkozás módosító bélyegeit hordták magukon s a koptató idő nyomát. A csomagtartó rúdján karcolások látszottak. A próbajáratkor még feszes csomaghálók rugalmasságukat elvesztve lógtak, mint a sok gyereket kihordott has. A kapaszkodó homályos volt a fogdosástól. A hamutartók mélye sötétlett, a lámpaernyőn hasadások és égési foltok éktelenkedtek, a széksorok közötti farács szálkás volt és kopott. A férfiak zakójának hajtókájára, mint rosszul takargatott bűnök nyomait, kávé- és zsírfoltokat csalt a világosság. Arcukon, a szájzug és az állgödör táján sötét tarló látszott, s a duzzadt könnyzacskók és a szemek sarkából legyezőalakban szétfutó ezernyi ránc álmatlanságról és rossz emésztésről beszélt. A festő, aki néhány, percig hangulata emelkedettségét őrizve lebocsátott lelki szemhéjakkal ült, ellenérzésekkel figyelte a környezetében lefolyó változást. Ügy érezte, csalás áldozata lett, s a fókuszváltozás ellen tiltakozva az angol lányra nézett. Jelentéktelen, hízásra hajló lány ült a szürke műbőrhuzaton. Erőltetett, művészietlen másolata a várótermi lánynak. Szétejtett combokkal, befordult lábfejekkel, kezét ölében pihentetve evett. A szögletes ruhakivágásból kilátszó bőrén legyeknek tűnő nagy szeplők ültek, s amint lélegzett, ki-be mászkáltak a ruha alatt. A lány érzéketlenül rágott, lapos arcán nevetségesen ugráltak 9
