Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-11-25 / 31. szám
Gabriele Wohmann Frida bar at j a Eves kozben mondta ki eloszor. Elotte meg maga sem tudta igazabol, mit is akar. Elkepzelni se lehetett volna alkalmatlanabb pillanatot: leves foie hajolo mogorva fejek a tanyerbol kicsapo gozben. - Ma delutan atmegyek hozza. Csond. Varakozas. Most mar sokkal inkabb akarta, mint a mult heten, pedig mar akkor is akarta, de mennyire! - Ma delutan meglatogatom. Most fontos volt, egyszerre nagyon fontos. Csak el ettol a kemeny, csamcsogo szajtol, el apjatol, akinek minden oly mindegy volt, el az anyja arcan izzo piros folttol, ki a konyha aporodott melegebol, at Willihez, at a kis kerti hazban, Willihez, ohozza, Willihez.- Micsoda, micsoda - szolalt meg lassan az apja. - Trefalni akarsz, vagy mi?- Szabad vagyok - mondta. - Ma atmegyek Willihez, meglatogatom.- Valami Wade ez, akihez Frida at akar menni? - kerdezte apa. Mig kipreselte szajan a szavakat, egyre csak anyjara sanditott. - Csak nem Theo Wademak, annak a szeszkazannak a fia? Az meg Laue, aztan Stefan Schmeider, na hiszen, az a prima tarsasag. Egyre csak roluk hall az ember, hogy...- Na, ennek a Theonak a fia, a Willi. En ugy tudom, egeszen rendes. Valahova csak el kell menni. — Mindenkinek van valakije - mondta Frida. Most csak ez az egy volt fontos: Willihez, Willihez. - Minden baratnomnek van mar valakije.- Na, azok harman aztan, akar a testverek - mondta az apa. Uveges, mozdulatlan szeme iiresen szegezodott anyara; seszinu melyedesek, semmihez sem hasonlithato szemek, merevek es szomoruak. - A harom szeszkazan.- Ugyan, hagyd mar! - kialtott az anya. - Kell, hogy legyen valakije, ma mar koran kezdik a lanyok.- Mindenkinek van valakije - mondta Frida. - Elli meg nines tizenharom eves, de mar jar egy fiuval. Az apa odebb taszitotta a tanyert.- Tolem lehet a gyerek tisztesseges, de az oregek... Azok harman, na, azoknak a fejebe szallt a goz.- Azt hiszem, kertjiik van ott a telepen - szolt az anya. 6, mennyire el akart menni! Fridanak baratja van. Frida elmegy delutanonkent. El, el. Ezt mormolta maga ele: el, csak el - es mar majdnem ott volt, ahova menni akart. Az utca egy kicsit rohejes, de meg mindig jobb, mint az ovek. Paranyi, szetszaggatott kertek foltosodtak piszkosbaman az apro hazak elott, egyik olyan, mint a masik: takarekos, keskeny, kiszaradt, ndma, kicsi. Aztan a kertkapu. A tablan: „Wade”. Hirtelen elvesztette batorsagat, goresdsen ment vegig a keskeny, idegen osvenyen, tulajdonkeppen mit keres itt? Bizonyara a vagy hozta ide, meg piros az area, annyi az egesz. De hat minek is, te atyavilag, egyaltalan miert kell becsongetni? Es miert menjen most fol a lepcson a fiu mogott, milyen hulyen nez ki, hiilye, sziirkesbama nadrag, hiilye, kicsi, nedves nyelv az ajka kdzott.- O, koszi! - kialtotta. A fiu lesegftette a kabatjat.- A szobam nem az a jaj de csodalatos. - Hiilye, kedves, fatyolos, tapados hang, nem eleg mely.- O, dehogynem! - kialtotta. - Hiszen olyan szep! Tenyleg nagyon tetszik. Leiilhetek? Ez a kotkodacsolo, femesorgeshez hasonlo hang a torkaban egeszen uj. Willi Wade miatt. Hideg tenyeret arcara szoritotta: csak ne piruljon ki.- Persze hogy, persze, foglaljon helyet. Egy igazi karosszek, szomoru, megviselt huzat a pamakon. - O, te atyavilag, milyen pompas siitemeny! - Na, ja - mondta. - Ha az embemek holgylatogatoja van. - Frida vihogott.- Huha - mondta hiszen magan fekete harisnya van. Visszahuzta labat, terdere igazitotta a szoknya szegelyet. Hirtelen ujra folkotkodacsolt-mindjart ki fog pirosodni az area - rameredt fekete labara. - Hat miert ne?- Szerintem baromi jo - mondta a fiu elneheziilt nyelvvel. — Tenyleg allati klassz. Fejet rahajtotta a lany labara. Frida megmozdult, labfeje tompaszoget zart be. - Nana, ne olyan kozel! - tiltakozott ovatosan.- Magasra es a harisnya? - kerdezte. - Ugy jo, ha hosszu. Mintha kotkodacsolo hangja lokte volna, eloreesett, razkodott a valla.- Hat csakis - szinte kialtotta. - Hosszu.- Huha! - lihegte a fiu egesz kozelrol.- Na es - jegyezte meg Frida -, hiszen ez egyeltalan nem erdekes. Vagy igen? Na, en meg veszek ebbol a finom sutemenybol. Citromkremmel toltott ostya. Ez a kedvence. De most csak kellemetlen volt a szajaban meg kinos: ragni, nyelni, ahelyett, hogy szopogatna.- 0! - kialtotta. - Alkohol! Willi erett, sotetvorbs bort toltott ket magas poharba. - Egy kis zenet?- A, milyen bitang jo radio - lelkendezett Frida. A fiu leguggolt, bekapcsolta a radiot, tekergette a gombot. A lany hirtelen magara eroltetett egykedviiseggel nezte sziirkesbama hajat, hatat. Az amyekban mindene szintelen volt, csak arcelen fenylett a vilagito skala melege. Szajpadlasat beboritotta a sotet voros bor edeskes zamata. Tulajdonkeppen mit csinal itt? Folallt, az ablakhoz lepett. Itt is csak nyomorusagos negyszog, oszi fblddarab egy saros szoglet, fold meg gaz. Pedig azzal kezdodott, hogy fgy szolt: sajat kertiink van, tele kortefaval, bizony - es csak elhalt lomb volt verebekkel, egyforman bama lomb es vereb, teljesen egyforma. Jott a zene a radiobol. Sikamlos hangok csapata. Hallgatta a zenet. Willi folallt, mogeje lepett. Most, most el kell dontenie, megforduljon-e - edes bor es hosszu fekete harisnya, tenyleg egeszen a felso vegeig fekete, meg kipirult az area, es korbefogja az andalito zene, mert ha megfordul... Vagy maradjon ott az ablaknal kemenyen, hattal a szobanak? Tarkojan erezte a leheletet.- Szep kis kert - mondta. - Valoban nagyon szep helyen laknak. Lassan megfordult. Akar a fust toltotte meg a zene a szobat. A fiu lampat gyujtott, mar sotetedett. Miert akart annyira eljonni ide? Hazafele didergett. A nyfrfakon nem volt mar level, csak a halott, barna agak zbrogtek, mintha fergek ragnak oket.- Na ja, a Wade meg esetleg - mondta az apja - Harmajuk koziil meg 6 a legrendesebb. Schneider meg Laude se rossz, de az a Wade egeszen rokonszenves.- A fiatalabbik Wade - szolt az anya - rendes fiu. - Abbol meg lesz valami. Mondd, Frida ugye szepen laknak ott kint?- 6, igen - mondta Frida.- Es hoz is valamit - erosodott fel az anya hangja.- Na, nekem nines is kifogasom - mondta az apa. Sziilei ott alltak elotte varakozva, mereven, es Frida belelatott ebbe a merevsegbe.- Nekem semmi kifogasom ellene, ha a fatal Wadeval jar - szolt ujra az anya. - Ugyis kell neki mar valaki. Ugye, van egy kertjiik is?- Igen, nagyon szep kertjiik van - felelte Frida. _, , Javor Otto forditasa Thor Tamas felvetele Simon Jenko* Haromszor jaj Jaj az otthontalanoknak, ki sehol nem maga ura; csak idegen maradhat, menjen e fol don barhova. Jaj, kinek eleteben csak idegen asztal terul; torkan akad az etel, korty itala megkeserul. Jaj, ha el kell tagadnod szlvedet s akaratodat! hulyeknek berbeadnod idod, elmed es karodat. * Szloven kolto, 1835—1869 Tandori Dezso forditasa
